Az elmúlt két esztendőben, az ukrán-orosz konfliktus nyomán radikálisan változott meg az ország nemzetbiztonsági helyzete, ezért is kell átszervezni és - részint a létszám növelésével - megerősíteni az Információs Hivatalt - hangsúlyozta meghallgatásán az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. "A katonai titkosszolgálat, katonai hírszerzés és a polgári hírszerzés ebben a munkában Ukrajnában kiválóan teljesített."

Lázár János kitért arra is, hogy a szomszédos országok közül jó néhányban tapasztalhatók kifejezetten magyarellenes fellépések, például a kijevi külügyminisztérium mindent megtesz azért, hogy akadályozza a kárpátaljai magyarság mindennapjainak megkönnyítését célzó magyar kormányzati törekvéseket, miközben a román hatóságok részéről jól megszervezett akció zajlik a romániai magyarság ellen.

"Példátlan az az akció, amit a horvát kormány folytat jelen pillanatban a Mol és az INA ügyében, amely nem kevesebbről szól, mint a teljes magyar gazdasági elitnek a diszkreditálását próbálják megtenni."

Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnökének kérdésére, hogy van-e alternatívája a szerb-magyar határra tervezett kerítésnek, Lázár János aláhúzta, hogy élő erővel is biztosítani lehet a határzárat, ahogy a németek, az osztrákok és a franciák teszik, ám ehhez több ezer rendőr átirányítására lenne szükség, viszont a magyar kormány kész az unióval, illetve Szerbiával tárgyalni arról, hogy hol lehetne határzárat létrehozni a Balkánon vagy még délebbre, mert álláspontjuk szerint az unió határain kívül kellene megállítani az illegális bevándorlókat.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik részéről arra volt kíváncsi, hogy az Információs Hivatal mérlegelte-e, milyen választ válthat ki orosz részről, ha az USA nehéz-fegyverzetet telepítene Magyarországon, illetve a térségben, amelyre Lázár János igennel válaszolt, kiemelve: Magyarországnak az az érdeke, hogy Európa megtalálja a gazdasági együttműködés lehetőségeit Oroszországgal, ám ez természetesen nem ad felmentést az orosz intézkedések kritikája alól.

Szél Bernadett az LMP képviselője a szerencsejáték-szektor nemzetbiztonsági kockázatoktól való megtisztítása felől érdeklődött, mire a miniszter leszögezte: tarja korábbi álláspontját, hogy árt a társadalomnak, ha kocsmákban is lehet nyerőgépekkel játszani és azt gondolja, hogy az államnak nagyon fókuszáltan kell az kaszinó-üzemeltetőkkel megkötni a koncessziós szerződéseket.