Hende szerint diszkriminatív az útdíjrendszer

Hende Csaba azt nyilatkozta a Vas Népe Online-nak , hogy kifejezetten olyan információ volt a birtokában, hogy egyetlen Vas megyei útszakasz sem lesz fizetős, ehhez képest a 86-os út végül az lett. Szerinte diszkriminatív és igazságtalan az intézkedés, ezért minden erejével küzd ellene.
Index.hu, 2015. január 2. péntek, 20:10
Fotó: Napi.hu

Hende saját bevallása szerint szilveszter napján tudta meg, hogy 18 órán belül bevezetik a rendelkezést, hogy mégis fizetős lesz az útszakasz. Szerinte elfogadhatatlan az intézkedés módja és körülménye is, mert például a korábban elkészült, Győr-Moson-Sopron megyét érintő enesei elkerülő út továbbra is ingyenes lesz - írja az Index.

Hende egyeztető tárgyalást kezdeményezett Seszták Miklós fejlesztési miniszterrel, mert szerinte semmilyen észérv nincsen a döntés mellett. A képviselő szükség esetén a kormány elé vinné az ügyet, de lát reális esélyt arra, hogy megszüntessék az intézkedést.

Hende szilveszterkor azt nyilatkozta a Vas Népének, hogy csupán riogatás az az ellenzéki felvetés, miszerint fizetőssé tennék az út használatát, pedig már aznap délután elkezdték felszerelni az új táblákat a 86-os úton.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

kukoricajanos, 2015.01.03 20:20

. . . mészáros és csapata (parlamenti kétharmad), választási munkaszünet befejeztével (rezsicsökkentés), újult erővel, kipihenve folytatja birkáik és barmaik teljes megsemmisítését. Lásd szegénység, éhező gyermekek, 1942-es háborús időket is alulmúló lakásépítés, adók,áfa, média lózugok, stb.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

foldnyuzo, 2015.01.03 15:50

@ZalanIvan:
Ez a helyes válasz így kellett volna és akkor nem tiltakoznak az emberek. De ezek a mostani vezérek hülyének néznek bennünket.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rw2, 2015.01.03 15:28

@ZalanIvan:
A változtatás minőségére utaltam az "elcseszett" jelzővel.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ZalanIvan, 2015.01.03 15:24

@rw2: Nem elcseszett, tudatos. Ez az a fázis már, amikor az embereket fejjel lefelé megrázzák, hogy az utolsó fillér is essen ki a zsebükből.
Egy normális kormány bevezeti a megyei matricákat, amiből többletbevétele lett volna, és hagyja ingyenesen az elkerülő szakaszokat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rw2, 2015.01.03 15:09

@foldnyuzo: inkább vennéd be a gyógyszeredet.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html