Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az M1-es autópálya Tatabánya és Budapest közötti szakaszán augusztustól jövő év végéig összesen 71 pályakilométernyi szakasz újul meg, mindkét irányt érintve.

A héten a munkálatok első ütemében a szakemberek a 19-es és 31-es kilométerszelvények között építették ki a sávelhúzásos terelést, hogy a munkaterületek mellett az eddig is megszokott 2x2 sávos kapacitással működhessen a gyorsforgalmi út. A marási munkákat elkezdték a 31-es kilométerszelvénytől Budapest irányába.

A következő napokban újabb munkaterületet alakítanak ki a szakemberek, melyhez kapcsolódóan az érintett szakaszokon, a terelések kiépítése alatt 1 sávon haladhat majd a forgalom mintegy 10 kilométernyi szakaszon:

 

  • Augusztus 12-én, hétfőn elbontják az épülő szárligeti csomópont sávelhúzásos terelését a Budapest felé vezető oldal 48-as kilométerénél és mindkét oldalon, a 37-es és 57-es szelvények között a leállósávban szükséges ideiglenes burkolatjeleket ragasztják le, illetve kihelyezik a külső oldali táblákat is.
  • Augusztus 13-án, kedden elkezdik az átterelt oldal kiépítését a főváros felé vezető oldalon az 57-es és 45-ös kilométerszelvények között, melynek során kihelyezik a szükséges KRESZ és tájékoztató táblákat, valamint klemmfix elválasztó műanyag elemeket fúrnak a burkolatba, ideiglenes sárga burkolati jeleket ragasztanak, ez idő alatt a forgalmat a leállósávra terelik, emiatt késő délutánig hosszabb menetidőre számíthatnak a főváros felé közlekedők.
  • Augusztus 14-én, szerdán befejezik az átterelt oldal kiépítését a Budapest felé vezető oldal 45-ös és 37-es kilométerszelvényei között, a forgalom ekkor is majd csak a leállósávon keresztül haladhat. Aznap szintén késő délutánig várható jelentősebb torlódás a térségben.
  • Augusztus 15-én, csütörtökön a Tatabánya felé vezető oldal munkaterületének korlátozását is kiépítik a 37-es és 57-es kilométerszelvények között, a Tatabánya felé vezető oldal személygépjármű forgalmát ennek keretében átterelik a Budapest felé vezető oldal lezárt, belső sávjára, míg a nehézgépjárművek a leendő munkaterület mellett, a belső sávot használhatják a Tatabánya felé vezető pályaoldalon. A közlekedők várhatóan kora délutánig tervezhetnek hosszabb menetidővel ezen a szakaszon.

 

A terelés kiépítését követően így augusztus 15-től a Budapest felé vezető oldalon közlekedők a leálló-, illetve a külső sávon haladhatnak, míg Tatabánya felé a személyautók a főváros felé vezető oldal belső sávjába átterelve közlekedhetnek, a nehézgépjárművek pedig maradhatnak az adott pályaoldal belső sávjára terelve. Így a korábbi felújítások során már megszokott, úgynevezett 2+1+1 sávos terelés lép életbe. A munkaterületben érintett harkályosi pihenőhely mindkét pályaoldalon zárva lesz a következő időszakban.

Az autópálya jelentős forgalma miatt nagyobb torlódások alakulhatnak ki a felújítási és terelési munkák idején, ezért a közlekedők türelmét kéri a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. Az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.

A közlekedőket az autópályák fölött található digitális kijelzőkön, vagyis változtatható jelzésképű táblákon is előre tájékoztatják majd a korlátozásokról, esetleges torlódásokról.