Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Pénteken csak gyenge hófúvás miatt adott ki figyelmeztetést az OMSZ az ország két északkeleti megyéjére. Szombaton az ország középső részében ónos eső miatt kell aggódnia a közlekedőknek.

Hétfőn azonban már 11 megyében lehet viharos erejű - 70 kilométer per órát meghaladó - szél várható, csak az ország keleti és délnyugati részében nem kell ettől tartani.

Részletes előrejelzés

Péntek estig változóan felhős idő várható többórás napsütéssel, legfeljebb néhol fordulhat elő jelentéktelen hószállingózás. Este azonban északnyugat felől felhősödés kezdődik. A kezdetben többfelé erős, helyenként viharos északi, északkeleti szél délutántól fokozatosan mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire +2 és -6 fok között alakul, fagypont feletti értékek elsősorban nyugaton, délnyugaton várhatók. Késő estére általában -2 és -10 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős tájakon ennél hidegebb is lehet - írja az OMSZ.

Szombatra virradó éjszaka északnyugat felől mindenütt beborul az ég, és egyre többfelé számíthatunk havazásra, hajnalban északnyugaton havas eső, eső is eshet, nyugaton néhol ónos eső sem kizárt. A nyugati, délnyugati szél megélénkül, főként az Észak-Dunántúlon megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet az éjszaka első felében áll be: általában -2 és -10 fok között várható, de az eleinte derült, szélcsendes, vastag hóval borított tájakon ennél hidegebb is lehet.

Szombaton erősen felhős vagy borult lesz az ég. Eleinte többfelé, majd helyenként várható vegyes halmazállapotú csapadék: reggelig döntőn hó, napközben délnyugat felé haladva egyre inkább havas eső, eső valószínű, néhol esetleg ónos eső is lehet. A nyugati, délnyugati szél helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4 és -10 fok között alakul, de a kezdetben gyengén felhős, hóval borított tájakon ennél jóval hidegebb is lehet. Hajnalra enyhül az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet -3 és +6 fok között várható, északkeleten az alacsonyabb értékekkel.

Vasárnap általában erősen felhős lesz az ég, de átmenetileg felszakadozhat a felhőzet. Többfelé fordulhat elő vegyes halmazállapotú csapadék (nagyrészt eső, főként északkeleten, keleten havas eső, hó is lehet). A nyugati, délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között alakul.

Hétfőn kezdetben erősen felhős lesz az ég, majd felszakadozik, csökken a felhőzet, és felhőátvonulások várhatók. Reggelig többfelé számíthatunk vegyes halmazállapotú csapadékra (északkelet felé növekszik a hó, havas eső esélye, másutt jellemzően eső valószínű). Az északnyugatira forduló szél megerősödik, több helyen viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 9 fok között alakul, délnyugaton a magasabb értékekkel.