Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az önkormányzat közlése szerint az AFC projekt kivitelezésére a BKK és az EBRD rendszere szerint kiválasztott szállító (Scheidt & Bachmann GmbH) 2014. novemberében szállítói szerződést kötött, amely szerint a tervezett hét elemből három határidőben és a tervezett költségek figyelembe vételével megvalósult.

Ezek az elemek a hatályos szállítói szerződés alapján készültek és megfelelően felhasználhatók a projekt tovább folytatásához.

A BKK Igazgatósága az október 31-én tartott ülésén a szállító bankgarancia nyújtásának elmaradása miatt kezdeményezte a szállítói szerződés felmondásának előkészítését és november 21-i ülésén az EBRD jóváhagyásával a szállítói szerződést felmondta, és elrendelte a szerződéses biztosítékok érvényesítését, valamint a szállítóval való elszámolást.

Az igazgatóság egyúttal kezdeményezte az EBRD-vel való konzultációt a projekt tovább folytatása érdekében új szállítói szerződés megkötésére a továbbra is hatályban lévő hitelszerződés keretei között.

Ezért az igazgatóság utasította a vezérigazgatót november 30-ig az AFC projekt koncepcionális újra-strukturálására vonatkozó javaslat elkészítésére, amely alapját képezheti az új feltételekkel kötendő szállítói szerződések előkészítésének és a projekt más szállítóval történő folytatásának.

Az igazgatóság egyben kezdeményezte, hogy a fővárosi önkormányzat együttműködésével kezdődjenek tárgyalások a kormányzati szervekkel az AFC projektnek az országos rendszerekbe történő jövőbeni integrálása lehetőségéről.

Az igazgatóság felkérte a vezérigazgatót, hogy határozatairól tájékoztassa a fővárosi önkormányzat vezetőit.

A sajtóhírekkel ellentétben az igazgatóság elnöke közvetlenül nem adott rendszeres jelentést az adott ügyben a főpolgármester számára - tették hozzá.

Pénteken jelentette be Tarlós István főpolgármester, hogy az e-jegyrendszer bevezetését is felügyelő BKK-vezért, Dabóczy Kálmánt felmenti a posztról - részletek a kirúgásról itt.