Dermesztő méretűre nőtt a költségvetési hiány

Tavalyhoz képest több mint 1300 milliárd forinttal megnőtt a hiány az év első hat hónapjában. A magyarázat a koronavírus kezeléséhez szükséges tetemes többletköltés.
Rácz Gergő, 2020. október 1. csütörtök, 09:11
Fotó: Getty Images

Az előzetes adatok szerint 1219 milliárd forint, a GDP 5,3 százaléka volt a kormányzati szektor idei első féléves hiánya - közölte a Központi Statisztika Hivatal (KSH). Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 1378 milliárd forinttal, GDP-arányosan 6 százalékponttal lett kedvezőtlenebb.

A jelentős romlás a koronavírus okozta járvány gazdasági hatásainak és az azok enyhítésére hozott intézkedéseknek a következménye.

Éves összevetésben az első félévben:

  • A kormányzati szektor bevétele 9823 milliárd, kiadása 11 042 milliárd forint volt.
  • A bevételek 140 milliárd forinttal, 1,4 százalékkal lettek kevesebbek.
  • A legnagyobb értékkel, 111 milliárd forinttal, 4 százalékkal a társadalombiztosítási hozzájárulások csökkentek. A termelési adók 69 milliárd forinttal, 1,7 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól, amelyen belül 38 milliárd forint, 1,8 százalék volt az áfabevétel visszaesése. A jövedelemadó-bevételek 19 milliárd forinttal, 1,2 százalékkal voltak alacsonyabbak. Az egyéb bevételek 62 milliárd forinttal, 3,9 százalék növekedtek.
  • A kiadások 1239 milliárd forinttal, 12,6 százalék nőttek. A bővülés a kifizetett munkavállalói jövedelem esetében 227 milliárd forint, a pénzbeni társadalmi juttatásokat illetően 209 milliárd forint volt.
  • A kormányzati szektor egyéb kiadásai 646 milliárd forinttal, 37,5 százalékkal emelkedtek.

A második negyedévben éves összehasonlításban:

  • A kormányzati szektor hiánya 986 milliárd forint, a GDP 9,1 százaléka volt. Az egyenleg 1019 milliárd forinttal, 9,4 százalékponttal romlott az egy évvel korábbihoz képest.
  • A bevételek 288 milliárd forinttal, 5,5 százalék csökkentek.
  • A kiadások 730 milliárd forinttal 14 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Darquan, 2020.10.01 11:46

@ovodas: emlékszem, hogy akkor még a tárcsás telefonodról kommenteltél.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ovodas, 2020.10.01 11:29

Én már 1990.ben megmondtam,hogy az mdt és a fidesz gazdasági csődbehúzza az országot.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2020.10.01 11:11

Akkor húzzunk rá még pár stadiont, és adjunk még pályázatot a Nemzeti Lőrincnek, meg a Família Zrt-nek.
Kellene még pár új miniszter államtitkárral, az nemcsak hiányt fogja növelni, hanem az átlagkeresetet is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gondolkoggyunk, 2020.10.01 10:31

"Dermesztő méretűre nőtt a költségvetési hiány"

Az éremnek két oldala van. Ami a pénzosztásból kimaradó politikusok szemében dermesztő hiány, az a kormánypárti politikusok számára ezernyi új korrupciós pénzkereseti lehetőség. De lehet reménykedni, hogy a 2022-es választásokkal tolvajváltás is történik, és utána négy évig azok lophatnak el minden mozdítható fillért, akik ma csak álmodoznak erről.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darabont1453, 2020.10.01 10:25

Őfelsége I. Csdúti Pukkandúr újabb unokát vár. El kell kezdeni az Ő magánvagyonának a kialakítását is.

A rendszert a permanens lopás tartja életben, az olajozza a motorját. Addig hűségesek a rendszert kiszolgáló narancsnyaloncok, ameddig a vajda gondoskodik róla, hogy a zsebük tele legyen. Itt ugyanis semmiféle ideológia nincsen, nincs keresztény-konzervatív értékközösség ez handabanda csak, egyfajta máz amivel a lopkodást leplezni próbálják.

Ha egyszer a lopást abbahagyják egy kicsit is a rendszer azonnal összedől, mert a pénzért szerzett lojalitás a pénz nélkül megszűnik.

Ezért fáj nekik Budapest és a megyei jogú városok felének az elvesztése. Mert az önkormányzati vagyonok dézsmálása is a rendszer része.És attól, hogy az önkormányzatok bevételeit részben ellopják kormányzati szinten lenyúlják, attól a helyi kisfideszes zsebe még üres marad, mert az nem hozzá kerül. Nem kap túlárazott megrendeléseket az önkormányzattól, mint eddig.. És ha az elbukott városokban lévő NERtársakat nem tudják anyagilag motiválni, akkor azok el pártolnak, mert a hűség forrása a pénz megszűnt és összedől a kártyavár.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html