Tavasszal, a koronavírus-járvány első hulláma alatt teljesen bezártak az iskolák, országszerte online-oktatásra álltak át az intézmények. Ősszel a pandémia ismételten hatással volt a köznevelésre. Visszarendeződtek távképzésre az egyetemek és a középiskolák, a szakképző intézmények java pedig hibrid oktatást vezetett be.

A Napi.hu a kérdéseivel a speciális helyzetről a Miskolci Szakképzési Centrum (MSzC) munkatársait kereste meg. A szervezet vezetői, Kiss Gábor kancellár, Molnár Péter főigazgató, valamint Nagy Róbert főigazgató-helyettes közösen válaszoltak.

- Hogyan alkalmazkodott az MSzC a koronavírus-járvány második hulláma miatt bekövetkező nehézségekhez, például az ismét bevezetett online oktatáshoz?

- A tavaszi pandémia fölhívta a figyelmet arra, hogy a 2020. szeptemberében induló tanév minden szereplő részéről speciális felkészülést igényel. Már akkor olyan újfajta tudás jött létre, amelynek tapasztalatait beépítettük a felkészülési folyamatba, hogy az online tanítás és tanulás könnyebbé, ugyanakkor hatékonyabbá is váljon az ősszel. Tavasszal az iskolák különböző módszereket és megoldásokat használtak az online oktatásra. Ezeket áttekintettük, értékeltük, hogy a következő időszakban egységes módszertannal tudjunk a digitális térben hatékonyan oktatni. A tanárok és a diákok munkájának könnyítése érdekében a digitális felületek alkalmazásánál szeretnénk továbbra is egységesek maradni és a megszerzett tapasztalatokat, módszereket beépíteni a jövő oktatásába. Legfontosabb célunk most a tanárok és a diákok digitális együttműködésének, zavartalan kommunikációjának biztosítása.

- Milyen gondok merültek fel tavasszal, ami az őszre megoldásra várt?

- A tavaszi időszakban oktatóink többségének az jelentette a legnagyobb problémát, hogy nem volt egységesen használható és elérhető - a szakmai oktatás sajátosságaira is figyelő - digitális tananyag. Ezek kialakítása az elmúlt félévben már megtörtént. Szaktanáraink változatos feladatokat szerkesztenek, támaszkodva a szakmai videók, hanganyagok és online cikkek nyújtotta ismeretanyagra.

- Viszont előnyökkel is járt a digitalizáció.

- A szakmai képzés a pandémiás helyzet okozta kihívás miatt tízévnyi fejlődést produkált rövid idő alatt a digitális oktatás vonatkozásában. Az online tanuláshoz szükséges kompetenciák fejlődése mellett, az infokommunikációs technológiák használatának gyors terjedését is tapasztaljuk diákjaink körében.

- A szakképzés általában azonban nem végezhető csakis online formában.

- A szakmai oktatás speciális képzési forma. Az elmélet mellett gyakorlati képzés is zajlik. Ezek egy része online térben folytatható, egy része kiscsoportos formában, a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett jelenléti módon történik a tanműhelyekben, illetve gazdasági környezetben, a duális képzés keretei között.

- Milyen higiéniai előírásokat követnek, és hogyan védekeznek a járvány ellen a kötelező megjelenést igénylő órákon?

- Megfelelő mennyiségű tisztítószert és fertőtlenítőszert szereztünk be, így már korábban felkészültünk a járvány második hullámára. A fertőtlenítő takarítás a folyosókon, közös használatú helyiségekben folyamatos. A saját gyártású, mosható/fertőtleníthető valamint eldobható szájmaszkok biztosítása mellett állandó kézfertőtlenítő pontok állnak tanulóink és oktatóink rendelkezésére. Az irányadó járványügyi előírásokat betartva, az intézményekbe érkezők testhőmérséklet mérése, valamint kézfertőtlenítést követően léphetnek be iskoláinkba.

Csatlakoztunk az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezéséhez, amelynek keretein belül tanulóink maszkokat varrtak. Ebben a formában közel 1500 darab textil szájmaszk készült el, amelyeket szakképző intézményeink oktatói és diákjai között osztottunk szét. A XXI. századi szakképzés nyújtotta technikai lehetőségekkel élve, a Centrum Digitális Közösségi Alkotóműhelyében 3D-s nyomtatóval állítottak elő kollégáink speciális arcvédő plexit a szociális ágazatban dolgozóknak.

- A korábbi években számos pályaorientációs rendezvényen vehettek részt a továbbtanulni vágyók. Idén is szerveztek ilyen eseményeket?

- Idén is nagyon fontos a pályaorientáció. Személyes kontaktusra viszont sajnos nincs lehetőség, így minden eddigi program a digitális térbe költözött. Online nyílt napokat szervezünk, elektronikus alapon tartjuk meg a felvételi előkészítő programokat. A Centrum központi honlapja és az iskolák honlapja mellett aktívak vagyunk a közösségi média felületein is.

Vizsgaszervező tevékenységünk zavartalan, a vizsgákat lebonyolítjuk, természetesen a hatályos eljárásrendeket betartva. A szakképzési centrum és az iskolák együttműködésének köszönhetően már a tavaszi vizsgaidőszakban is jól szervezett módon történt-, és jelenleg is történik a vizsgák előkészítése, lebonyolítása. Külön eljárásrendet dolgoztunk ki, a járványügyi előírások maximális betartása érdekében. Oktatóink és diákjaink a rendkívüli helyzetben példaértékű hozzáállással segítik a vizsgák sikeres lebonyolítását.

Megváltozott a szakképzés, ösztöndíj is jár mindenkinek

A szakképzési rendszer idén szeptembertől jelentős átalakult. Már ötéves technikum és hároméves szakképző iskola közül is választhatnak a szakmát tanulni vágyók, ráadásul a technikusképzés a felsőoktatási felvételinél plusz pontokat jelenthet.2020 szeptemberétől minden tanuló a szakképzésben állami ösztöndíjat kap. Ha valaki duális képzésben vesz részt, akkor tanulói munkaszerződés is járhat, ami még magasabb ösztöndíjat vonhat maga után. Idén az ágazati alapképzésben, a technikumban 8 ezer forint, a szakképző iskolában 16 ezer forint a havi ösztöndíj. A szakirányú oktatásában a jó tanulmányi eredménnyel ez a későbbiekben az 56 ezer forint is meghaladhatja. Azok, akik vállalatoknál vesznek részt duális képzési gyakorlaton, akár 128 ezer forint juttatást is kaphatnak. További előny, hogy az eredményes szakmai vizsgát tett tanulók az eredményük alapján egyszeri, pályakezdési juttatásban részesülnek, amelynek összege megközelítheti a 300 ezer forintot.