Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Két ponttal növekedett, azaz gyakorlatilag stagnált a K&H kkv-s bizalmi indexe 2007 harmadik negyedévében – közölte a bank. Bár a kis- és középvállalkozói szektor várakozásai ezzel immár egy éve folyamatosan javulnak, összességében még mindig a negatív sáv közepén helyezkednek el (az utóbbi negyedév során –44 pontról –42 pontra mozdult el az index). Az előző vizsgált időszakhoz képest viszont jelentősen javult a banki szolgáltatások megítélése a kkv-k körében és emelkedett azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek reálisnak tartják, hogy EU-s támogatásokhoz jussanak a jövőben. A verseny- valamint a gazdaságpolitika megítélése is kedvezőbb lett valamelyest. Bár a kormányzati gazdaságpolitika vállalkozásbarát volta még mindig az egyik leginkább negatív színben feltűnő mutató, értéke kismértékben ismét javult, és az egy évvel ezelőtti -69 pontos mélypontról -50 pontig emelkedett. Eltérő irányban mozdult el a különböző ágazatok vállalatainak indexe az elmúlt időszakban. A harmadik negyedévben a mezőgazdaság területén működő vállalatok esetében jelentősebb, a szolgáltató szektorban kisebb javulás figyelhető meg. Az ipari vállalatok esetében a bizalmi index 9 pontot esett, a kereskedelemben gyakorlatilag nem változott. Árbevétel-nagyság tekintetében az eddigi tapasztalatok alapján megállapítható, hogy a növekvő cégméret egyre nagyobb bizalommal jár együtt, mondhatni minél nagyobb lesz egy cég, annál magabiztosabb. A harmadik negyedévben azonban éppen a legnagyobb árbevételű cégek bizalomvesztése folytán csökkent a különbség a mikro-vállalkozások és a többi cég bizalmi szintje között, de még így is közel 20 százalékpont a lemaradásuk a nagyobb társaikhoz viszonyítva. Az előző időszakban megfigyelt csökkenés után emelkedést mutat a béren kívüli juttatásokat használni tervezők aránya (66 százalékról 69 százalékra). Továbbra is őrzi népszerűségét az étkezési hozzájárulás, melyet a kkv-k 53 százaléka biztosítana munkavállalóinak, ezt követi a közlekedési hozzájárulás, a pénzjutalom és a nyugdíjpénztári befizetés. Szeptemberben a cégvezetők 31 százaléka nyilatkozta azt, hogy nem áll szándékában béren kívüli juttatást adni alkalmazottainak.