A GVH a Swiss Invest nyomtatott sajtóban 2010. június 11. előtt megjelent hirdetéseit vizsgálta; az eljárás során kiderült, hogy a cég nem tett eleget a vásárlási társulások sajátosságainak ismertetésére vonatkozó kötelességének, és ezzel félrevezette ügyfeleit. A fogyasztói csoportok lényeges tulajdonsága ugyanis a szerencseelem léte és az előtörlesztés. A versenyhivatal a bírságot 2 millió forintban, a versenytörvény alapján kiszabható legmagasabb összeghez közeli mértékben határozta meg, és egyben megtiltotta a kifogásolt reklámok további megjelentetését. A bírságkiszabás során a GVH Versenytanácsa súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy a jogsértő hirdetések közzététele több, mint egy éven át, igen intenzíven, széles fogyasztói kört elérve zajlott. A megcélzott fogyasztói kör anyagilag nehéz, kiszolgáltatott helyzetben lévő fogyasztókból áll, akik a hirdetések hatására hosszú távú jogviszonyba kerültek.