Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Horváth a rendőrségen is feljelentést tett, és egy a sajtóban csak zöld dossziéként hivatkozott beadványában konkrét cégeket, NAV-vezetőket és félreállított adóhatósági dolgozókat nevezett meg. Feljelentése után akkor nyomozás is indult, ami most részben lezárult - írja az Index.

A Nemzeti Nyomozóiroda az egyik ügyben vádemelési javaslatot tett, úgy ítélték meg, hogy a Delta Feed nevű cég ellenőrzésekor valóban hivatali visszaélés történhetett, az ügyet átadták a Fővárosi Főügyészségnek. Az ügy részletei egyelőre nem ismertek.

A zöld dossziéban lévő többi ügyben, így például a GE Hungary esetében a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény, ezt a részét a nyomozásnak lezárták. Pedig maga az ügy itt is adott okot a gyanúra. (2011-ben a GE-nél a NAV Kiemelt Ügyek Igazgatósága egy elég brutális, 42 milliárd forintos adóhiányt állapított volna meg, még egy bűnügyi feljelentést is előkészítettek az ügyben.)