A kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdet ki - olvasható a Magyar Közlönyben. A veszélyhelyzet elhárításáért felelős kormánytagként Orbán Viktor miniszterelnököt jelöli ki a jogszabály.

A miniszterelnököt a feladatának ellátásában Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs segíti. A veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedésekről külön kormányrendeletek rendelkeznek.

A jogszabályba azt is beleírták, hogy a kormány az állampolgárok együttműködését kéri a különleges jogrenddel járó intézkedések végrehajtásában.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azzal indokolta a különleges jogrend, veszélyhelyzet kihirdetését, mert a kormány szerint ez a leghatékonyabb módja annak, hogy országos szintén felléphessenek a hatóságok a járvány ellen. A miniszter által bejelentett intézkedések között van, hogy beutazási tilalmat rendelnek el az Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából és Iránból érkezők számára szerda éjféltől. A hazatérő magyar állampolgároknak pedig hatósági karanténba kell vonulniuk, a saját otthonukból nem távozhatnak. Újra bevezetik a schengeni határokon az ellenőrzést - az eddig bejelentett intézkedésekről bővebben itt olvashat.