Amíg a személyes találkozóra a kormányfővel nem kerül sor, addig mást nem kívánnak mondani az ügyben. Az MTI úgy tudja, hogy a megbeszélésnek egyelőre még nincs kitűzve az időpontja.

Hoffmann Rózsa döntésében szerepet játszott a Fidesz etikai bizottságának közelmúltban hozott döntése, amelynek értelmében Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke nem követett el etikai vétséget. A volt oktatási miniszter ellen Hoffmann azért kezdeményezett eljárást, mert az Országgyűlés szakbizottságának kormánypárti elnöke a médiában többször bírálta az államtitkárság intézkedéseit, tervezeteit.

Hoffmann Rózsa lemondási szándékáról az Index adott hírt, a hírportál kormánykörökből értesült, hogy az államtitkár levélben jelezte szándékát Orbán Viktornak és négyszemközti találkozót kért a miniszterelnöktől. Ezzel kapcsolatban Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a Kossuth Rádió reggeli műsorában még azt mondta, hogy nincs napirenden az államtitkár távozása. A szóvivő irodája korábban nem cáfolta az értesülést, de közölte: hétfőre nem terveznek ilyen megbeszélést.