Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az utakon történt személyi sérüléssel járó balesetek számát országosan rendszeresen összesíti a KSH, de vannak megyére és lakosságra bontott adatok is. Ezek szerint a múlt év első kilenc hónapjában több mint 12 ezer baleset történt, ami 2 százalékos emelkedésnek felel meg éves összevetésben. Tízezer lakosra 12,7 baleset jutott.

Jobbak, rosszabbak

A megyei adatok szerint Borsodban áll a legjobban, tízezer lakosra 8,5 baleset jutott. Tolna és Baranya is jól szerepelt, előbbi 10,2, utóbbi 10,7 balesettel szerepel a statisztikában.

Hat megyében (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy, Hajdú-Bihar, Zala, Veszprém, Vas) és Budapesten az tízezer lakosra vetített 12,7 balesetet jelentő országos átlag feletti érték született. A legrosszabb eredmény a fővárosé, ahol 16 baleset jutott ennyi lakosra. Ez pedig közel a duplája qa borsodi eredménynek. (A balesetek számát persze az adott megyében lévő autók száma is befolyásolja, de ez a paraméter ebben a statisztikában nem szerepel.).

Ittas sofőrök: a balesetek 10 százalékáért felelősek

A balesetek száma egyébként Nógrád és Vas megyében 11-12 százalékkal emelkedett, miközben Békés megyében hasonló csökkenést regisztráltak. A balesetek egytizedét alkohol hatása alatt okozták. Ezek a balesetek Bács-Kiskun és Békés megyében az átlagosnál gyakoribbak voltak (14-19 százalék), míg Budapesten jóval kisebb arányban (4,7 százalék) fordultak elő.

A közlekedési balesetekben országosan 16369 személy sérült meg, 1,9 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában. A sérültek száma Nógrád és Vas megyében emelkedett a legjobban, 12-14 százalékkal, Békés és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 11-16 százalékkal kevesebb személy sérült meg.

Országosan a sérültek egynegyede szenvedett súlyos sérülést. Az ilyen sérülések aránya Budapesten és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt a legalacsonyabb (20-22 százalék), Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyében pedig a legmagasabb (32-33 százalék).