A Testnevelési Egyetem (TE) egy fejlesztési koncepciót dolgozott ki és rakott a kormány elé az elmúlt fél évben. Ezt a tűz előtti héten tárgyalták volna, azonban a kormánytagok nemzetközi kötelezettsége miatt egy héttel eltolódott. Eközben megtörtént a sajnálatos esemény - számolt be az előzményekről Mocsai Lajos, az egyetem rektora az InfoRádiónak.

A kormányülésen olyan határozat született, hogy december 2-ig a Testnevelési Egyetem világhírnevéhez méltó campus alakítható ki, abban a környezetben, ahol most is van, tehát az Alkotás úton és a Csörsz utcai pályán.

Kidolgozzuk azt is, hogy tartalmilag melyek azok a követelmények, amely a mostani intézeti rendszerhez potenciálisan megfelelő biztosítékot adnak a fejlődéshez. Minden olyan újsághír, amely ezzel ellentétes, teljes mértékben megalapozatlan - hangsúlyozta Mocsai.

A TE jövőjével kapcsolatban 6-8 olyan területet vizsgáltunk meg, ahol mind földrajzilag, mind a megközelítés szempontjából, mind a fejleszthetőséget tekintve, illetve más kutatóintézetekke szimbiózisban együtt tudtunk volna működni és dolgozni - fogalmazott a rektor.

Részben környezetvédelmi, részben régészeti okokból, harmadrészben pedig a fejleszthetőség korlátok miatt úgy döntöttek, hogy a mostani környezetben, egy megváltozott, megnövelt területen szeretnének továbbfejlődni. Ezt az igényt terjesztik majd a kormány elé.

Ez a mi részünkről a Csörsz utcai pályára vonatkozik, ahol egy sokszínű, racionális, több ezer négyzetmétert magába ölelő, sporttudományos, illetve sportfelületeket adó központi épület, és a Csörsz utcai pálya áttervezésével egy nemzetközi szintű létesítmény alakulna ki - fogalmazott Mocsai.

Az egyetem szakegyetemi és sporttudományos feladataira a TE mostani területén, illetve környezetében keresnek olyan megoldást, amely az egyetem jövőjéhez megfelelő környezet adhat.