Hol fogy a legtöbb gyógyszer Magyarországon?

Miközben a listavezető Baranya megyében tízezer emberre vetítve 578 doboz gyógyszer fogy, a budapestiek beérik mindössze 411 dobozzal.
Csernátony Csaba, 2020. július 11. szombat, 12:19
Fotó: Getty Images

A koronavírus-járványtól való félelem miatt nagyon sokan előre bevásároltak gyógyszerekből. Éves összevetésben januárban 0,9 százalékkal, februárban 16 százalékkal, márciusban pedig 48 százalékkal emelkedett a forgalom, utóbbi kiugró ütem a járvány miatti gyógyszerfelhalmozással magyarázható.

Áprilisban ugyanakkor több mint 5 százalékkal, májusban pedig már bő 10 százalékkal csökkent a gyógyszerforgalom.

A KSH részletes adataiból az is kiderül, hogy idén májusban melyik megyében vásároltak a legtöbb - államilag támogatott - gyógyszert. Baranya megye számít a legnagyobb fogyasztónak: tízezer lakosra 578 doboz gyógyszer jutott. Utána jön Csongrád-Csanád megye 566, majd Békés 558 dobozzal. A fővárosban és Pest megyében lakók állnak a sor másik végén, 411, illetve 433 dobozos fogyasztással.

 

 

HOZZÁSZÓLÁSOK