Hol látják el a legsúlyosabb betegeket?

Az ÁNTSZ kilenc kórházat jelölt ki a legsúlyosabb betegek feltétlen ellátására, ezek az intézmények már péntektől nem utasíthatnak vissza egyetlen sürgős ellátásra szoruló pácienst sem.
NAPI, 2009. augusztus 11. kedd, 11:20

A kaposvári Kaposi Mór, a debreceni Kenézy, a Pécsi és a Szegedi Orvostudományi Egyetem traumatológiája, a Miskolci és a Kecskeméti Megyei Kórház, valamint a fővárosban a Szent János, a Péterfy Sándor, illetve az Egyesített Szent István és Szent László Kórház a jövőben a legsúlyosabb esetek ellátását nem utasíthatja vissza - írja a Népszabadság.

A lap birtokába került beosztás szerint van olyan intézmény, mint például az Egyesített Szent István és Szent László, amelyhez kilenc másik kórház területe tartozik, míg a Péterfy által működtetett, volt Országos Baleseti Intézethez mindössze kettő.

A Szent János kórház két súlyponti kórház és további két kisebb városi intézmény betegeit köteles ezentúl fogadni. Viszont nem kapott ilyen extra feladatot az egyébként a baleseti ellátás csúcsát jelentő Állami Egészségügyi Központ.

HOZZÁSZÓLÁSOK