Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Metalcom csoporthoz tartozó befektetőcég, a Reditus Equity Zrt. megvásárolta a Honvéd Futball Club százszázalékos üzletrészét a Quinex America LLC-től, a The Hemingway Group leányvállalatától - írta a Nemzeti Sport Online. A vételárat a felek bizalmasan kezelik és nem hozzák nyilvánosságra.

A George F. Hemingway tulajdonában álló, nevadai székhelyű befektető társaság 2006-ban vásárolta meg az akkor még romokban heverő nagy múltú labdarúgó klubot és két Magyar Kupa győzelemhez valamint egy bajnoki címhez vezette Puskás Ferenc volt csapatát, miközben felépítette a hazai utánpótlásképzés egyik legerősebb bástyáját, a Magyar Futball Akadémiát.

Az új tulajdonos a játékoskeret és a szakmai feltételek további erősítése mellett a stabilitást is kiemelten fontosnak tartja. "Kevesen tudják, hogy a Honvéd az elmúlt évek kiemelkedő teljesítményét úgy érte el, hogy közben nyereségesen gazdálkodott. A szakmai sikerek fenntartása mellett ugyanolyan fontosnak tartjuk a klub anyagi stabilitásának megőrzését, piaci bevételeinek erősítését, hiszen hosszú távon csak így maradhat versenyben a bajnoki címért és az európai kupaszereplésért" - mondta Makra Zsolt, a Metalcom csoporthoz tartozó vevő, a Reditus Equity Zrt. vezérigazgatója.

A Honvéd mérkőzéseinek otthon, a Bozsik-stadion építési munkálataira kiírt közbeszerzést 11,7 milliárd forintért, közös ajánlattevőként a Pharos 95 Sportpályaépítő Kft. és a West Hungária Bau Kft. nyerte el. Alvállalkozóként a ZÁÉV Építőipari Zrt.-t jelölték meg. Mindhárom cég a kormány stadionépítési lázának nagy haszonélvezői közé tartozik. A magasépítő fővállalkozóként ismert ZÁÉV például Mészáros Lőrinc milliárdos felcsúti üzletember cégének érdekeltségébe került.