Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Honvédkórház a magyarországi járóbeteg-ellátásban jelentős részt vállal, országos szinten 2 százalékos ellátási aránnyal, ami magasnak számít, tekintve, hogy az országban van 120 kórház, számos szakrendelő és háziorvos - mondta Wikonkál Norbert főigazgatója az MTI-nek..

Az intézmény alapfeladata a hon- és rendvédelmi, valamint vasútegészségügyi ellátás. A kórháznak készen kell állni, hogy ha szükséges, katonai ellátó egységgé alakuljon át. Magyarország hozzájárulása a NATO-képességekhez az egészségügyben kiemelkedő. Ezen is erősítenek az idén, mivel megkezdik az úgynevezett ROLE-2 képesség kialakítását. Ez olyan harctérre is kitelepíthető, bevethető egység, amely egy esetleges harctéri sérülésnél nemcsak a stabilizálást, hanem komolyabb beavatkozás, műtét végzését is lehetővé teszi. Így egy mobil tábori kórházat tudnak harctérre telepíteni.

Nagy nőtt az intézmény

Ezt a fejlesztést segíti, hogy a Baleseti Központot is a kórház irányítása alá sorolták. Ennek köszönhetően a súlyos sérültek ellátásában még kiemeltebb ellátóhellyé válik a kórház.

A december 29-én megjelent kormányrendelet szerint a fővárosban a Baleseti Központ, az Uzsoki utcai és a Károlyi Sándor Kórház, Kistarcsán a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, valamint a váci Jávorszky Ödön Városi Kórház került a Honvédkórházhoz. Így személy szerint egy több mint 4600 ágyas kórházegyüttes egységes gazdálkodásáért, humánpolitikájáért, ellátásáért felel, beleértve a több mint 10 ezer dolgozó feletti munkáltatói jogokat. Jelezte: a Honvédkórház dolgozói honvédelmi alkalmazottak, akik az Országgyűlés által elfogadott honvédségi létszámba tartoznak. Lehetnek átszervezések, de azt nem tervezik, hogy a többi kórház állományát ebbe a körbe tömegesen beemeljék.

Az egészségügyi ellátórendszer átalakítása nyomán felálló új struktúrának már július 1-jétől működnie kell, így már csak bő öt hónap maradt a felkészülésre, felmérésre, helyzetértékelésre és a döntések meghozatalára. A Honvédkórház ezt követően is a Honvédelmi Minisztérium fenntartása alá tartozik, de szorosan együttműködik az Országos Kórház Főigazgatósággal, és az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint annak szervezetei felé is beszámolással tartozik - tette hozzá a főigazgató.

Az öt évre kinevezett főigazgató azt is szeretné, ha már ez év végén megkezdődne a bontási munka, és meglenne az alapkőletétel a kórház Podmaniczky utcai telephelyének átköltöztetéséhez. Korszerű hotelszárnnyal, modern sürgősségi, diagnosztikai és műtőkapacitással a csaknem 1500 ágyas intézmény biztosítaná, hogy - a gyermekgyógyászat kivételével - minden szakma a legjobb eszközökkel egy helyen álljon rendelkezésre a nap 24 órájában.

Így harcolnak a járvánnyal

A magyarországi első megbetegedésekkel március 4-én indult járvány is számos feladatot rótt a kórházra. Az intézmény 731 üres ágyat, 118 - lélegeztetőgéppel ellátott - intenzív ágyat biztosít. November 9-én már nem tudták továbbküldeni a fertőzötteket, így ekkor indult az intézményben a Covid-ellátás.

Leállították az elektív ellátást, a kórház vidéki telephelyeiről több dolgozóval erősítették a fővárosi intézményt. A legmagasabb betegszám november 23-án volt, akkor 207 fertőzöttet kezeltek, jelenleg kevesebb, mint 120 koronavírusos beteg van náluk. Mindeközben az oxigénhálózatot is bővítették, az intenzív ellátást több új géppel fejlesztették.

A Honvédkórház 3833 munkavállalója közül 460-an estek át a fertőzésen három hónapon belül - mondta Wikonkál Norbert. Őket leszámítva, jól állnak az átoltottsággal. Akkora az igény, hogy a múlt hétvégére tervezett oltásokat át kellett tenni, mert elfogyott az oltóanyag. Keddre várnak egy újabb Pfizer-szállítmányt.

Annak a dolgozónak, aki nem kéri az oltást, erről nyilatkoznia kell - mondta a főigazgató. Tájékoztatókkal, bátorító kampányokkal motiválják a dolgozókat, hogy kérjék az oltást. A főigazgató szerint ez nekik "erkölcsi kötelességük". "A kórházba az emberek azért jönnek, hogy gyógyuljanak. Nem azért, hogy az egészségügyi személyzettől vírusfertőzést kapjanak, pláne nem egy olyan vírusfertőzést, ami megelőzhető" - jelentette ki Wikonkál Norbert.