Kilián Nándor hangsúlyozta: a haderőfejlesztés az előzetes ütemterveknek megfelelően halad, ezt mutatja, hogy az újabb négy, kiképző, futár- és felderítő feladatok ellátására egyaránt alkalmas repülőgép érkezésével elérte teljes létszámát a Zlin-flotta. Emellett a megrendelt 20 könnyű, többcélú Airbus helikopterből 16-ot már ugyancsak hadrendbe állítottak Szolnokon - tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hetekben a Zrínyi 2026 program további fontos elemei valósultak meg, és megkezdődtek a hazai Gripen vadászgépflotta képességfejlesztésével kapcsolatos tárgyalások is.

A pénteken bemutatott új eszközökre visszatérve elmondta: az első cseh gyártmányú Zlin repülőgépeket 2017 márciusa óta használják. A korábbi Jak-52-eseket felváltva ez a modern, digitális műszerekkel felszerelt, mintegy 1000 kilométer hatótávolságú típus biztosítja a 2018-ban újraindult honvédségi pilótaképzés folyamatosságát - húzta alá.

A helikopterbeszerzésekről szólva Kilián Nándor kitért arra is: az Airbus H-145 helikoptereket ugyancsak a szerződésben előírtaknak megfelelően adja át a gyártó. A 20 gépből álló teljes flottát 5-5 fegyveres, illetve kutató-mentő, valamint 10 szállító képességgel rendelkező gép alkotja majd.

A vezérőrnagy közölte: a jelenlegi 16 helikopter üzemeltetését a szolnoki bázis szakemberei átvették, és a jövőben a képzéshez hasonlóan ezt is itt végzik. Az új eszközök vezetésére jogosító szakszolgálati engedélyt már húsznál több magyar pilóta szerezte meg, és nyolcan oktató-berepülő képesítéssel is rendelkeznek - tájékoztatott.