A NAPI Gazdaság cikke A koalíciós egyeztetésért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy a parlament elé olyan kormányjavaslat került, amelyet az egészségügyi tárca mellett az igazságügyi és a pénzügyi közösen dolgozott ki, vagyis egyeztetett javaslatról van szó. A pénteken tartott koalíciós egyeztetés után kedvezőbb színben látom a pénztártörvényt, ugyanis számos konkrét módosító javaslatról sikerült megállapodni, így december 17-én elfogadhatja a parlament az egészségbiztosítási törvényt - hangsúlyozta Horn. A koalíciós feszültségekről szóló hírt kommentálva a politikus elismerte, hogy a koalíció nem éppen a legnyugodtabb időszakát éli, de ez részben azzal magyarázható, hogy most kerültek napirendre olyan fontos törvények, mint a költségvetés, az adótörvények és az egészségpénztári javaslat, és hamarosan sor kerül az adóreform megvitatására is. Ezek a szakmai viták szerinte előhozzák a vélt és valós feszültségeket (amelyek többsége a két párt eltérő értékrendszeréből származik), de tény az is, hogy a mostani népszerűtlenségi adatok frusztrálják a koalíciós pártokat - különösen a szocialistákat.