Hőség - erdőtüzektől tart a kormány is

A jövőben az erdőkben, a fokozott tűzveszély időszak alatt érvényben lévő tűzgyújtási tilalommal kapcsolatos tájékoztató táblákat (jól láthatóan) kell elhelyezni - egyebek mellett ezt tartalmazza a kormány honlapján megjelent belügyminiszteri rendelet tervezete.
Németh Géza, 2018. augusztus 12. vasárnap, 12:20
Fotó: AFP

Jelenleg az erdőgazdálkodónak az erdei pihenőknél, az erdőben lévő, vagy azzal érintkező autóspihenőknél, valamint a tűzrakó helyeken kell az erdőben történő tűzrakásra, a nyílt láng használatára, továbbá a dohányzás szabályaira vonatkozó figyelmeztető táblákat kihelyeznie.

Ez bővül a tervezetben a fokozott tűzveszély időszaka alatt érvényben lévő tűzgyújtási tilalommal kapcsolatos tájékoztató táblákkal.

A tervezet tartalmazza azt is, hogy az erdészeti hatóság vezeti az országos erdőtűz adattárat. Ez - egyebek mellett - tartalmazza az első riasztás dátumát és időpontját (év, hónap, nap, óra, perc), amikor a megyei, illetve fővárosi katasztrófavédelmi igazgatóságot tájékoztatták a tűz észleléséről, továbbá az első beavatkozás dátumát és időpontját, amikor az első tűzoltóegységek megérkeztek az erdőtűz helyszínére, illetve a tűz eloltásának dátumát és időpontját is.

Ez utóbbi azt jelenti, hogy a tüzet teljesen eloltották, és az utolsó tűzoltóegységek is elhagyták az erdőtűz helyszínét.

HOZZÁSZÓLÁSOK