Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az elmúlt hetekben az ellenzéki pártok egymást túllicitálva próbáltak versenyezni, hogy kihívja össze péntekre a parlament rendkívüli ülését. Az MSZP például úgy adta el az ülést, hogy arra kérik a Fideszt, hogy a nemzetközi példák tükrében vizsgálja felül álláspontját: legyen új banki elszámoltatás, minden devizahiteles szerződést számoljanak újra, és a felvételkori árfolyamon forintosítsák azokat. A szerződések újraszámolásának idejére kilakoltatási és végrehajtási moratóriumot kell elrendelnie a kormánynak ezekben az ügyekben.

Az LMP és a Jobbik pedig július 31-én jelezte, hogy kezdeményezik a tanácskozást. De a témák mellé felvették az ápolási díj kérdését is. Végül a DK-LMP-Jobbik hármas adta le a szükséges számú aláírást a tanácskozáshoz. Az apropót pedig az adja, hogy a moratórium leteltével a törleszteni képtelen devizahitelesek közül több tízezer család állhat kilakoltatás előtt.

De lehetett sejteni, hogy a Fidesz-KDNP - amely eddigi nyolcéves regnálása alatt egyszer sem - most sem fog részt venni az ellenzékiek által kezdeményezett. Csütörtök este pedig be is jelentették ezt, mondván: "egyértelmű, hogy a devizahitelezési válságért felelős baloldali pártok egy öncélú politikai akcióhoz akarják felhasználni a devizahiteleseket".

Hozzáállásukról sokat elárul, hogy a szocialisták, a Jobbik és a Lehet Más a Politika képviselői még a forintosítást sem szavazták meg - nyomatékosította a Fidesz a közleményben, amelyben azt emelik ki, hogy a kormánypártok bevezették az árfolyamgátat, forintosították a devizahiteleket, lehetővé tették a végtörlesztést, valamint elszámoltatták a bankokat. A jelenleg zajló és hátralévő kilakoltatásokról a kereszténydemokrata pártok nem nyilatkoztak.

Az ápolási díj növelésével kapcsolatban már zajlanak az egyeztetések a szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel. Ennek eredményeként ősszel megszülethet a kormánydöntés az emelésekről - közölte a frakciószövetség.

A távolmaradásukkal, a T. Ház határozatképtelen lesz, ami a rendkívüli ülés azonnali végével jár majd a napirend előtti felszólalások után.