A jogszabály a bevezetőjében közli, hogy a kormány egyetért a Bocuse d'Or verseny Torinóban megrendezésre kerülő 2018-as európai, valamint a Lyonban megrendezésre kerülő 2019-es világdöntőjére való felkészülés szükségességével.

Idén erre a célra 50 millió forintot biztosítanak. Jövőre 200 millió, míg 2019-ben újabb 50 millió forint lesz az állami támogatás.

Januárban - a dobogóról épp csak lecsúszva - és a házigazda franciákat is megelőzve, 24 ország közül negyedikként végzett Széll Tamás és csapata a 30. Bocuse d'Or szakácsversenyen Lyonban. Tavaly Széllék megnyerték a Budapesten rendezett kontinensviadalt.

A kormány korábban is támogatta ezt a versenyt. A kabinet 2014-2016-ban a versenyre való felkészülésre és a budapesti európai döntőre összesen 1,3 milliárd forint központi költségvetési támogatást nyújtott.