"Jelenleg ezeknek az étkezésben való felhasználása Magyarországon tilos, és hogyha bárhol, bárki ilyesmivel foglalkozik, próbálkozik, akkor a hatóság teljes szigorával fogunk eljárni. A magyar étkezési szokásokkal ezek az elképzelések ellentétesek" - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pénteken a Hír TV-nek, írta a 444.hu.

A miniszter kedden egy lakossági fórumon pedig azt mondta: "a magyar embernek van étkezési szokása: csúszómászót, rovart nem eszünk. Ezzel a rovardologgal azt készítik elő, hogy azokban az országokban, ahol ezeket fogyasztják, azok számára ez a lehetőség is meglegyen". A földművelésügyi miniszter szavai szerint étkezési szokásaink a keresztény európai értékrend ismérvei, valóságos igazodási pontok, amelyek megőrzésével a "Soros-terv", a migránsok betelepítése ellen is küzdünk - idézte a minisztert a Magyar Nemzet.

Szent István Egyetem élelmiszer-tudományi kara pénteken első ízben rendezte meg rovaripari konferenciáját, ahol bárki kóstolhatott csúszómászókból készült finomságokat - számolt be a Magyar Nemzet. Az ízlelőbimbók tesztje mellett az előadások betekintést adtak az ízeltlábúak felhasználhatóságába takarmányozási és élelmiszeripari vonatkozásban a magyar piacon. Ezenkívül szó esett a jogi szabályozásról, a rovartenyésztésről, az érzékszervi tényezőkről, a fogyasztói fogadtatásról.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felmérése szerint a magyarok 70 százaléka teljes mértékben elutasító a rovaralapú élelmiszerekkel szemben. A megkérdezettek 25 százaléka egy esélyt adna a rovaroknak, s egyszer kipróbálná, milyen az ízük, míg öt százalék szívesen fogyasztaná.

A konferencián elhangzott, két honosított rovarfaj van, amelyet használunk, a méh és a selyemhernyó. Napjainkban egyre nő az igény az állatok takarmányozásában az alternatív fehérjeforrások felhasználása iránt - olvasható a napilapban.

A kép forrása: Pixabay.