A friss adatok szerint áprilisban a bruttó átlagkereset 303 ezer forint volt, míg a nettó 201 500. Ez azt jelenti, hogy a KSH szerint a bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 14,6 százalékkal nőtt az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest.

Az ilyen adatok megjelenését követően mindig sok olyan komment érkezik hozzánk, miszerint a statisztika nem reális, hiszen néhány nagykeresetű húzza fel az átlagot. Adott volt tehát, hogy a szokásos napi kérdésünk a Facebookon erről szóljon, így azt a kérdést tettük fel az olvasóinknak, hogy "Ön is megkeresi az ezer eurót havonta?"

A végeredmény eléggé egyértelmű: a válaszadók több mint 92 százaléka kattintott a nemleges válaszra, ám ha hozzávesszük a dühös és sírós ikont (szavazni mindig hangulatjelekkel lehet), ami nem volt válaszlehetőség, ám valószínűsíthetően a nemet erősíti, úgy már közel 94 százalékot mértünk.

Hát hogyne!

Nem meglepő módon számtalan komment is érkezett a cikkhez. A legtöbb olvasónk kétségbe vonta a statisztika igazságtartalmát, sok olyan hozzászólást kaptunk, amely ezzel foglalkozott. Íme néhány:

"Ha ennyi lenne egy melós bére otthon nem lenne 1 millió külföldön dolgozó!! Ébresztő emberek!!!", "Hogyne! Jövő hónapban majd jön a következő statisztika, hogy az "átlagmagyar" Heti(!) 8-10 milliót keres és havonta 20-30 millió a megtakarítása!", "Nem tudom hogy honnan szedte ezeket az adatokat,mert a számokkal nincs tisztába", "Ha ez igaz lenne, a fiam nem Német o. ban robotolna....".

Több olyan komment is érkezett, amelyik a fentebb már említett kérdést járja körbe, miszerint van pár jól kereső, aki felhúzza az átlagot. Ezekből is szemezgetünk: ""Sokan" keresnek 10, de akár 20-30 millió forintot is havonta, így van egy szuper gazdag réteg aki a sok csoró statisztikáját emeli...De nagyjából 9 millió ember döglödik 500 ezer elvan 500 ezer meg él mint marci hevesen", "Mindig érdekelne MILYEN átlagtól van szó??? Vagy fordítsuk meg! Ezen összeghez,a kereső tevékenységet folytatók hány %-a tartozik???", "Ez így hazugság bárki is mondta,a közmunkás és egy régi szakemberközt ne legyen külömbség???A felső vezetés pedig mindig is 10szeres fizetést kapott,mi hagytok a munkásoktól elvenni a hatalom részbeni gyakorlását!!!Megoldás vissza kell venni mert ezek nem élnek vele hanem vissza élnek!", "a tulaj keres 2milát én meg 110 et ezt elosztva kijőn", "Az átlagba beszámít mészároslőrinc 100000000000 ft ja is ? Mert akkor jó átlagolni !", "Ebből lehet következtetni a felső réteg jovedrlmere".

Ez a nettó összeg négyhavi fizetésem

Ugyancsak sok olyan hozzászóló volt, aki közölte, ő bizony nem keres ennyit. Béla például azt írta, hogy "Nekem eza netó öszeg 4 hónap fizetésem. Akor holitaz átlag. Vanaki még ötven ezretsem keres.", míg Magdi azt, hogy "Ha ennyi lenne a bérem nagyon örülnék,de sajnos sokkal kevesebb.". Rozi és Anikó régiós körképünket is segítette azzal, hogy közölték: "Szerintem ez a Debreceni munkavállalóknál kevesebb összeg.", "Hahaha! Még a felét sem!!!! Szabolcsban. ". Balázs ezzel szemben megkeresi ezt az összeget, de mint írta, mindennek ára van: "Ja nettóba a 3 kilót 2 munkahelyen +még otthon fusi ugy 4 et is, életem meg nincs..."

József erre annyit írt válaszként: "Én meg, de akik a facebukkk előtt ücsörögnek, azok kevesen." Gábor pedig azt írta, hogy "Én megkeresem 😇de mint gazdasági migráns ". Katalin szerint azonban ehhez nem kell feltétlenül külföldre menni, de azért persze könnyebb úgy: "1000 eurot nettoban Budapesten diplomaval nyelvtudassal multi vezerigazgatosagan nagyon felelos allassal 2-2.5 HET alatt lehet megkeresni ugyanezen vegzettseggel es allassal nyugat europaban de ott mar +1 idegen nyelvvel/angol nemet+az orszag nyelve/ 7 nap alatt nettoban. Es ez utobbihoz mar nem eleg a magyar diplomoa kerik az orszag diplomajanak megszerzeset is. Ha mar gyakorlatod is van akkor a 7nap lerovideul 4re v 5re."

Kikkel vannak tömve a plázát? Kik mennek wellnesstáborba?

Péter ugyanakkor nem érti, hogy miért panaszkodnak ilyen sokan: "Oké, hogy mindenki keveset keres, de akkor kikkel vannak tömve a plázák?". Katalin rögtön egyet is értett vele: "Es kikkel telik be egy het alatt egy 1 millio forintert meghirdetett wellnesstabor? Es a sok szep haz Bpen es kornyeken meg Gyorben es Sopronban? Halapenzek is benne vannak a statisztikaban? A feketejovedelmek is becsulve? Mert videken hivatalosan 90nettot kereso illeto evente felujitja a hazat k 3-4 millios beruhazassal azt biztos a havi 90ezerbol teszi. Magyarorszagon amig ekkora a korrupcio es a feketegazdasag statisztikat nem is erdemes kesziteni mert fele sem igaz. Akkora a szoras szerintem hogy ez nem hasznalhato atlag: ha ebben benne van a gazszerelo jovedelme meg a kozmunkase is hat a ketto kozott oriasi az atmenet. Sulyozott atlag?" Gyula reakciója erre: "A 600 ezer külföldön dolgozók családtagjait se feledd el!"

Péter szerint ugyanakkor "A plázákba nem kötelező vásárolni. Nézegelődni is lehet, ingyenes." és egyetért vele Iván is, aki ezt írta: "Melyik plaza? A pécsi pl tok üres. :D Jó értem én hogy az Árkád tele van de nem jelenti azt hogy mindenki ész nélkül vásárol. Még aki a Máv ba megy az is oda parkol aztán ha csekk nélkül kiengedték akkor.... :D"

Katalinnak persze volt még egy-két szava a kérdéshez: "A barataim mind tisztessegesen kereso tanult emberek es jol elnek otthon is. Persze dolgoznak is rendesen. Es nem a politikaban. Nagyon megosztott ez a tarsadalom mert nemcsak a multiknak kellene jol fizetni a munkast hanem minden vallalkozonak. Feheren. Hivatalosan. Akkor is ha valaki diploma nelkul dolgozik azoknak is kellene egy europai korrekt minimum szint ami alatt nem lehetne fizetni. Nem lehet mindenki jogasz menedzser programozo dealer. Egy tarsadalomnak akkor jo ha az embereknek jo nekunk azt tanitottak. Itt egy resze a tarsadalomnak jomodu a rendesebbek tanulassal munkaval jutottak el oda a gerinctelenek meg EUs adomanyokbol meg korrupciobol. Es van a tobbseg akik se nem tanultak se nem motivaltak de ok is emberek es ha mar dolgoznak nekik is biztositani kellene egy korrekt minimumbert szektoronkent. Senkinek nem jo a szegenyseg hiszen igy nincs jelentos magyar vasarloero. Igy a vallalkozasok sem tudnak elore menni: arat emelni ill tobb munkast felvenni magasabb bert adni: amig nincs vasarloero nem mukodik a gazdasag sem ordogi kor."

Önnek is van véleménye? Ossza meg velünk a Facebookon!