Az MTI-nek a Köztársasági Elnöki Hivatal által csütörtök reggel eljuttatott részvéttáviratban Áder János biztosította a koreai államfőt arról, hogy Magyarország mindent megtesz a súlyos szerencsétlenség túlélőinek felkutatásáért, a kórházba szállítottak mielőbbi gyógyulásáért.

A köztársasági elnök közölte, a magyar hatóságok alapos vizsgálatot folytatnak a baleset okainak és felelőseinek megállapítására, és ennek során készen állnak az együttműködésre a koreai szakértőkkel.

Áder János őszinte részvétét és együttérzését fejezte ki a balesetben elhunytak hozzátartozóinak és az egész koreai nemzetnek.

Az államfő reményét fejezte ki, hogy sikerül még túlélőket találni.