Az országgyűlés által kedden elfogadott, a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról, valamint az ezzel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvény súlyosan korlátozza a közérdekű adatok megismerhetőségét - véli öt civil szervezet vezetője, akik emiatt arra kérik Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a jogszabályt.

Érvelésük szerint az elfogadott törvény 5. paragrafusa szerint "a Megvalósítási Megállapodásokban és a Beruházással összefüggésben az Egyezmény 3. cikk 1 . pontja szerinti Orosz Kijelölt Szervezet és annak alvállalkozói, valamint az Egyezmény 3 . cikk 2. pontja szerinti Magyar Kijelölt Szervezet és alvállalkozói által kötött szerződésekben foglalt üzleti és műszaki adatok, valamint az ezen Megvalósítási Megállapodások, szerződések és az Egyezmény előkészítésével, megkötésével kapcsolatos üzleti és műszaki adatok, valamint az ezekkel összefüggő döntések megalapozását szolgáló adatok az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényre figyelemmel - azok keletkezesétől számított 30 évig - közérdekű adatként nem ismerhetőek meg."

 

Csakhogy az alaptörvény VI. cikk (2) bekezdése értelmében "Mindenkinek joga van személyes adatai védelméhez, valamint a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez". Az alaptörvény egy másik bekezdése előírja továbbá, hogy "A közpénzekkel gazdálkodó minden szervezet köteles a nyilvánosság előtt elszámolni a közpénzekre vonatkozó gazdálkodásával. A közpénzeket és a nemzeti vagyont az átláthatóság és a közélet tisztaságának elve szerint kell kezelni. A közpénzre és a nemzeti vagyonra vonatkozó adatok közérdekű adatok.". Az alaptörvény azt is kimondja ki, hogy "alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható".

A civilek szerint az elfogadott törvény nem állja ki az alkotmányosság próbáját. Emiatt azzal a kéréssel fordulnak a köztársasági elnökhöz, hogy kezdeményezze az Alkotmánybíróságnál az elfogadott törvény alaptörvénnyel való összhangjának a vizsgálatát.