Az őrző-védő hálózatot a gyanú szerint két Pest megyei férfi mozgatta, vállalkozásaik az ország minden megyéjében foglalkoztattak vagyonőröket. Egy dél-alföldi cég nevében szerződtek a partnerekkel, de kiderült, hogy az alkalmazottak jelentős része a láncolatban szereplő más cégekhez lett bejelentve. A dolgozók foglalkoztatását fiktív számlákkal igazolták és járulékot sem fizettek utánuk. A cégeket 3-4 havonta cserélgették, többet közülük külföldi állampolgárra írattak. A jelenlegi adatok szerint majd egymilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek - adta hírül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A hivatal pénzügyi nyomozói, revizorai, informatikusai és végrehajtói országosan mintegy 30 helyszínen tartottak kutatásokat és foglaltak le bizonyítékokat, vagyontárgyakat, köztük egy nagy értékű hajót. A bűnszervezet egyik vezetőjének széfjében 97 millió forintot, a másik vezetőjénél egy szekrényben több mint harmincmillió forintnyi készpénzt, valamint a cég irodájában lévő széfben egy készpénzzel teli táskát is találtak. A cégháló könyvelési anyagát, ötszáz darab bélyegzőt, valamint a szervergépet és számítógépeket egy titkos raktárhelyiségben találták meg.

A dél-alföldi pénzügyi nyomozók nyolc személyt hallgattak ki gyanúsítottként bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt, amiért akár húsz év szabadságvesztés is kiszabható.