Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormány 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel, 2,4 százalékos államháztartási hiánnyal, 3 százalék körüli inflációval számol a következő évre. A tartalék nagysága az ideivel megegyezően 203 milliárd forint lesz - mondta Varga Mihály..

Varga Mihály azt is bejelentette, hogy mégis módosítják az idei költségvetést, amit részben a hatéves bérmegállapodás tesz szükségessé. (Varga egy hónapja a Napi.hu kérdésre kijelentette, hogy nem szükséges a büdzsé módosítása a nyilvánvaló indokok ellenére sem.) A földárverésekből származó bevételek jelentős részét 2017-ben fizették be a gazdák a költségvetésbe, ami az idei költségvetés bevételeit jelentősen javítja, ezért azt át kell vezetni - írta az MTI.

Varga Mihály elmondta, hogy az adókkal kapcsolatban még tartanak az egyeztetések a kormányon belül, és a munkaadói-munkavállalói partnerekkel.

Az adótörvényeket egy hét múlva nyújtják be a parlamentnek - mondta. Két területen lesz jelentős változás, egyrészt az internet szolgáltatások áfája 18-ról 5 százalékra fog csökkenni 2018-ban. Javasolni fogják a kisüzemi sörfőzdék esetében, hogy az eddigi 8 ezer hektoliter helyett 200 ezer hektoliternél kelljen a jövedéki adónak csak az 50 százalékát megfizetni - közölte a nemzetgazdasági miniszter.