Az idei négy után jövőre várhatóan tizenkettő, 2021-ben pedig hat H145M típusú gép érkezik a flottába - mondta Martin Keller, az Airbus Helicopters programmenedzsere.

14 gép gyártása már megkezdődött, hat van végösszeszerelő soron, kettő teljesítette már első felszállását. Jelenleg két magyar pilóta és tíz műszaki szakember kiképzése zajlik Donauwörth-ben, ahol összesen 50 pilóta és 60 műszaki dolgozó felkészítését tartják meg, ők mintegy 50 képzésen vesznek részt, mire megszerzik a szükséges engedélyeket. A szerződés értelmében van lehetőség arra, hogy a pilóták szimulátoros oktatását Magyarországra telepítsék, de erről még nem született döntést, ugyanakkor a tapasztalatok szerint nagy szükség lenne egy ilyen képességre - erről Nagy László, a Magyar Honvédség légierő hadfejlesztési rendszerek fejlesztési főnökségének vezetője beszélt.

Az Airbus Helicopters H145 típusú helikopterét világszerte 3 ezer szervezet használja, az esetek többségében harcászati, honvédelmi feladatokat látnak el vele. A németországi gyárban a szerződés aláírásától számított egy éven belül készre tudják gyártani a gépet, a szervezet évente 80 helikoptert ad át üzemeltetésre.

Airbus

A gép jelenlegi verziója 2015 májusában szerezte meg az Európai Repülésbiztonsági Ügynökségtől a légialkalmassági engedélyeket, az első példányt fél évvel később szállították le a német légierőnek. A harcászati feladatokat ellátó M verzióból eddig 51-et rendeltek, Magyarország a legnagyobb ügyfél 20 gépes rendeléssel.