Az elkövetkezendő időszakban egyre közelebb kerülhetünk a teljes foglalkoztatottsághoz - írta a legfrissebb munkanélküliségi statisztikára reagálva a Pénzügyminisztérium. Ezt a vágyát már régóta hangoztatta a kormányzat és a munkanélküliségi számok jól is mutatnak.

Persze az adatok valamennyire kozmetikázottak, hiszen nem számolnak a közmunkásokkal, akik december végén még mindig több mint 100 ezren voltak. Márpedig ha őket munkanélkülieknek számolnánk, akkor közel sem lennének ilyen szépek a számok (december végén 241 898 álláskereső volt a hivatalos adatok szerint.) És akkor nem beszéltünk az országot elhagyó, legóvatosabb becslések szerint is több százezer munkaképes korú fiatalról. Márpedig ők - és a Nők 40 miatt korábban nyugdíjba vonulók - nagyon hiányoznak a munkaerőpiacról, nem véletlen, hogy az Orbán-kormány az utóbbi időszakban minden erejével azon van, hogy visszacsábítsa a munkába a nyugdíjaskorúakat.

A Napi.hu idén immár ötödik alkalommal állítja össze a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai alapján azt a listát, amelyben az álláskereső nélküli és az arányaiban legtöbb munkanélkülinek otthont adó településeket számolja össze. Az NFSZ számos statisztikát vezet az álláskeresőkről, az alábbi cikkben mi most két adatból fogunk dolgozni: a munkát keresők számával, illetve leginkább az úgynevezett relatív mutatóval. Ez utóbbi azt mutatja, hogy a nyilvántartott álláskeresők a munkaképes korú népesség (15-64 éves férfiak és nők) hány százalékát adja az adott település lakosságának.

Véget ért egy évek óta tartó trend

Míg 2017 december végén 55 olyan település volt, ahol egyetlen egy álláskeresőt sem talált a hatóság és 37 olyan, ahol a lakosság ötöde munkanélküli volt, addig 2018 végén már csak 52 álláskereső nélküli település volt és 42 olyan, ahol legalább 20 százalék keres munkát.

Persze hosszabb távon a javulás egyértelműnek látszik, 2014-ben még arról írtunk, hogy 12 álláskereső nélküli település volt, 2015-ben 28, 2016-ban pedig már 42.

Arról, hogy 2018 decemberében hol és mely településeken nem volt egyetlen olyan ember sem, aki állást keresett volna, az alábbi térkép árulkodik:

Az valószínűleg senkit sem lep meg, hogy a listára felkerülő települések jellemzően alig lakottak, a Zala megyei Iborfián például mindössze 6 munkaképes korú ember él, de a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Debrétén is csak 12. A legnagyobb ilyen szempontból a Győr-Moson-Sopron megyében található Püski, ahol mind a 443 dolgozókorú talált magának munkát. Az átlag egyébként 74, azaz kijelenthetjük, hogy ilyen szempontból a kistelepülések viszik a pálmát.

Ahol a legrosszabb a helyzet

Ahogy fentebb is említettük az előző évhez képest nőtt azon települések száma, ahol a munkaképes korú lakosságnak legalább ötöde állást keresett. Ebből ugyanis 2018-ban 42 volt, 2017-ben 37, 2016-ban pedig 31.

A helyzet javulását mutatja viszont, hogy 2015-ben még olyan településeket gyűjtöttünk össze, ahol legalább 30 százalékot ért el az álláskeresők aránya, ebből akkoriban 26-ot találtunk. 2014-ben és 2015-ben egyébként több olyan település is volt, ahol bőven meghaladta a 40 százalékot az álláskeresők aránya, sőt, 2015-ben Tornanádaskán 52,09 százalékot mért az NFSZ.

Ehhez képest 2018 legvégén a legrosszabbul teljesítő Csenyétén is "csak" 36,81 százalék volt a relatív mutató és mindössze hat olyan település volt, ahol meghaladt a 30 százalékot az arányszám. A legtöbb, 20 százalék feletti mutatóval rendelkező település Baranyában és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt - egyaránt 13 -, de több ilyen település található Somogy és Nógrád megyében is.

Így áll a megyék és a nagyvárosok versenye

Országosan összesen 241 898 álláskereső szerepelt az NFSZ statisztikáiban, ebből számszerűen Borsod-Abaúj-Zemplénben volt a legtöbb, egészen pontosan 33 962. Ezzel simán veri a második Szabolcs-Szatmár-Bereg (27 624) és Hajdú-Bihar (21 466) megyét is. A relatív mutatóban is ugyanez a sorrend: 7,31, 6,78, illetve 5,73 százalékkal.

Összehasonlításként érdemes elmondani, hogy Győr-Moson-Sopron megyében mindössze 3017 álláskereső volt, ami az ilyen korúaknak mindössze a 0,98 százaléka. Mindez azt is jelenti, hogy csak Debrecenben (6244) kétszer annyi álláskereső volt, mint a nyugati megyénkben. Ha a cívis városhoz hozzáadjuk Miskolc számait (4673), akkor azt láthatjuk, hogy ezen a két keleti településen nagyjából annyi az álláskereső, mint Győr-Moson-Sopron, Vas és Komárom-Esztergom megyében összesen.

A relatív mutatóban mégsem a fent említett két város, hanem Salgótarján áll a legrosszabbul, hiszen munkaképes korú lakosságának 7,84 százaléka képtelen elhelyezkedni. Ez egyébként 1911 főt jelent. A másik végletet Sopron jelenti a maga 0,92 százalékával, így a leghűségesebb városban mindössze 361-en keresnek munkát.

A megyei jogú városokban egyébként összesen 39 996-an keresnek állást, ami az ilyen korúak 2,99 százalékát jelenti - ez pedig alacsonyabb az országosan mért 3,58 százaléknál.

Fej fej mellett a fővárosban

A budapesti statisztikákra pillantva két dolog tűnik egyből szembe: egyrészt az 1,3 százalékos relatív mutató nemcsak az országosnál, de a nagyvárosi átlagnál is sokkal jobb eredmény (a megyei jogú városok közül csak Sopron, Érd és Győr tudott ez alá kerülni), másrészt viszonylag kiegyenlített a mezőny.

A legrosszabb mutatóval Zugló rendelkezik, itt 1335 fő, azaz a munkaképes korúak 1,83 százaléka keres állást, míg a legjobbal az V. kerület, ahol mindössze 114-en álláskeresők - ez pedig 0,65 százalékos relatív mutatót jelent.