Mindez azt jelenti, hogy nemcsak a tavalyi, több mint tízmillió dolláros nyereséget, hanem a korábban felhalmozott profitot is kivették a cégből. A 25 millió dolláros osztalékfizetés több mint másfélszer annyi, mint amennyit a tulajdonos a korábbi években kivett ebből a társaságból - írja a G7.hu.

Bár már a cég kisöprése is fontos fejlemény, ennél is jóval érdekesebb, hogy ki kapja ezt a pénzt. Andy Vajna ugyanis halála előtt átszervezte cégbirodalmát, amelynek jelenleg így kizárólagos tulajdonosa egy korábban szintén a néhai filmügyi biztoshoz kötött amerikai cég, a Cinergi Picture Entertainment Inc. lett. Elvileg tehát az Egyesült Államokba kellene mennie a pénznek.

Az osztalék azonban mégsem került át teljes egészében az óceán túlpartjára. Az AV Investments ugyanis tavaly úgy döntött, hogy osztalékelőleget is fizet, és a mostani, június 19-re dátumozott alapítói határozat szerint ebből 4,52 millió dollár (1,3 milliárd forint) közvetlenül Andy Vajnát, illetve, mint a határozat nyíltan kimondja, az örökösét illeti meg.

A megfogalmazás egyetlen örökösre utal. A G7.hu eddigi ismeretei szerint a Cinergi is Andy Vajna tulajdonában volt, tehát az oda kerülő osztaléknak is az örököst kellene illetnie. Annak kiemelése azonban, hogy ez a 4,5 milliós rész lehet a Vajna-örökösé, utalhat arra is, hogy a Cinergit már más birtokolja.

A Cinergi tulajdonosi háttere azért fontos, mert a Vajna-vagyon valódi birtokosa az lesz, akié az amerikai társaság, és könnyen lehet, hogy az "örökös" kénytelen beérni a tavaly kifizetett 1,3 milliárd forinttal.

Az AV Investments mostani beszámolója szerint közel másfél tucat céget birtokol. Köztük a Vajna érdekeltségébe tartozó, tavaly 12 milliárdnyi osztalékot fizető kaszinókat, a Nobu éttermet, a Rádió 1-et és az annak a reklámidejét értékesítő céget, és tavaly év végén még papíron közvetve ez a társaság volt a TV2-t birtokló cégháló végén is, igaz, a kereskedelmi tévé valójában akkor már másé volt.