Nyílt levélben reagált az Állami Számvevőszék (ÁSZ) Simor Andrásnak, a Magyar Nemzeti Bank elnökének az ÁSZ "A monetáris politika költségvetési kockázatai, különös tekintettel az adósságszabályra" című tanulmányával kapcsolatos levelére. Ebben a jegybankelnök kifejti, sajnálja, hogy előzetesen nem kérdezték meg kollégáit, és furcsállja, hogy az ÁSZ javaslatokat tett, mivel az hatáskörén túl van.

Az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény 5. § (13) szerint a Számvevőszék feladatkörében elemzéseket és tanulmányokat készíthet, melyek rendelkezésre bocsátásával segíti a Költségvetési Tanácsot feladatai ellátásában - emlékeztet az ÁSZ. Tanulmányunkban és a sajtótájékoztatón is egyértelműen jeleztük, hogy az elemzést elsősorban a Költségvetési Tanács munkájának támogatása céljából készítettük, abban a jegybank alaptevékenységével, a monetáris politikával nem foglalkoztunk - áll a Számvevőszék közleményében, amely szerint mindebből következik, hogy az Állami Számvevőszék nem lépte túl a hatáskörét, így Simor András Elnök úr ezzel kapcsolatos kijelentését az Állami Számvevőszék a leghatározottabban visszautasítja.

A jegybank elnökének levelében említettel ellentétben a tanulmányban az Állami Számvevőszék egyetlen javaslatot sem tesz, csupán megfontolandó kérdéseket vet fel - közölte az ÁSZ, hozzátéve, mindez épp abból adódik, hogy az Állami Számvevőszék még a látszatát is el kívánta kerülni a monetáris politika befolyásolásának. Megtévesztő és félrevezető az a beállítás, amely szerint az Állami Számvevőszék tanulmánya kérdéseit kizárólag a Magyar Nemzeti Bank figyelmébe ajánlja, hiszen számos olyan felvetést is tartalmaz a nemzetközi példákon alapuló elemzés, amely a végrehajtó hatalom, a kormányzat képviselőinek szól - fogalmaznak.

A Magyar Nemzeti Bank veszteségével, illetve a monetáris politika közpénzeket érintő kockázataival kapcsolatban Simor Andrásnak mint elsőszámú érintettnek és a Költségvetési Tanács tagjának lett volna lehetősége a kérdés felvetésére és megvitatására a kockázatok enyhítése érdekében, de ezt egyetlen alkalommal sem tette meg - olvasható az ÁSZ viszontválaszában.

Az Állami Számvevőszéknek mint a közpénzek és a közvagyon felett őrködő legfőbb ellenőrző intézménynek azonban a jegybank elnökének hozzáállásától függetlenül kötelessége az adófizetők pénzének védelme. Nem hagyhatjuk szó nélkül, ha a költségvetést több tíz, vagy akár százmilliárd forintos kockázat terheli, vagy ennek kockázata újra és újra felvetődik. A monetáris politika költségvetési kockázatai, különös tekintettel az adósságszabályra című tanulmányunkkal ennek a feladatunknak és kötelességünknek tettünk eleget - írja a honlapján is elérhető reagálásában az Állami Számvevőszék.