Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Húsz évre vagyunk Ausztriától, és ezen alig képes változtatni az ország - idézi a hvg.hu a Tárki Társadalmi Riport 2018 felzárkózásról szóló elemzését. Az egy főre jutó vásárlóerő alapján Ausztria éppen ott tartott a rendszerváltás idején, ahol Magyarország 2008-ban, nyugati szomszédunk 1998-as fejlettségi szintje pedig megfelel a 2015-ös magyar szintnek.

Van azonban valami, amire büszkék lehetünk: amíg az osztrákok egy főre jutó nemzeti jövedelme a 2,5-szeresére nőtt a rendszerváltás után eltelt 25 évben, a magyaroké a háromszorosára. Arra már nem lehetünk ennyire büszkék, hogy a lengyelek életszínvonala a 4,6-szorosára emelkedett, és 2015-re le is hagyta a magyarokét.

Az anyagi deprivációval érintett (például fizetési nehézségekkel küzdő, fűteni is nehezen képes) háztartások aránya szomszédunknál 4,5 százalék volt 2013-ban, míg Magyarországon ennek több mint a négyszerese, 19,1 százalék. Az ezer lakosra jutó gépkocsik száma ott 609, itt 377 volt.