Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Dunántúlon és Pest megyében egész éjjel havazott, az eddig lehullott hó mennyisége nyugaton és a Bakonyban 15-25 cm között változik. A főutak burkolata a Dunántúlon, a Kisalföldön, Pest megye keleti felén és a Jászságban havas vagy hókásás, Baranya megyében sónedves. A keleti országrészben egyelőre nincs fennakadás.

A mellékutakon hasonló a helyzet, vagyis több útszakasz is havas, síkos, a korábbi havazás nyomán Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében hókásás, Orosháza térségében latyakos a burkolat. Marcali, Dunaújváros, Kápolnásnyék, Solt, Kiskörös és Szentes térségéből ónos esőt jeleztek, Fejér megye egyes részein pedig hóátfúvások is nehezítik a közlekedést. Most is intenzíven havazik Vas és Zala megyében, a Dunántúl északi területein, a középső országrészben és a Jászságban.

Dél körül a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivőjeközölte: a Balaton-felvidéki zsákfalut 11.00 óra után szabadították ki a hó fogságából a munkagépek, így ismét járható a bekötőút a Veszprém megyei Hidegkúton. A havazás miatt járhatatlanná vált 3107-es jelű bekötő utat személyautóval már használni lehet, ám buszokkal és nagyobb járművekkel nem ajánlatos közlekedni rajta - tette hozzá a Pécsi Norbert Sándor .

Elakadt kamionok okoznak fennakadásokat

Több Zala megyei főúton elakadt kamionok okoznak fennakadást (74-es, 75-ös és 86-os főút). Elakadt kamionok akadályozzák a forgalmat Veszprém megye több pontján is - tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfőn az MTI-t. Bakos György elmondta: Zalahaláp és Nyírád, Nemesgulács és Gyulakeszi, Sümeg és Tapolca, Litér és Berhida között, valamint Balatonfűzfőn a 92-es és a 9213-as utak kereszteződésében akadályozzák a forgalmat kamionok. Azok mentését a katasztrófavédelmi igazgatóság munkatársai végzik. A mentés ideje alatt szakaszosan egy sávon útlezárások lehetnek - tette hozzá. Tájékoztatása szerint a reggeli órákban Veszprém belterületén, valamint Bándnál a 8-as főúton szabadítottak ki kamiont a tűzoltók a hó fogságából.

Komárom-Esztergom megyében minden út járható, de több helyen elakadt kamionok akadályozzák a forgalmat - mondta a megyei közútkezelő és a katasztrófavédelem. Balabás Tihamér, a Magyar Közút megyei üzemeltetési osztályvezetője azt mondta, vasárnap éjjel 6-8 centiméteres hó esett, ezt a szél néhol 25-30 centiméter vastag rétegbe hordta össze az utakon.

Stolczenberger Klára, a katasztrófavédelem szóvivője arról tájékoztatott, hogy az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán, a 36 és 39-es kilométerek között több kamion elakadt az emelkedőn, illetve az autópálya felhajtóján, számukra a tűzoltók nyújtanak segítséget. Az esztergomi tanítóképző előtt két csuklós busz akadt el, az egyik keresztbe fordult az úttesten.

A megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata közölte, Esztergom és Dorog térségében, a 81-es számú főúton és az M1-es autópálya kisbéri szakaszán a havas úton nehezen lehet közlekedni. Az autópálya Budapest felé vezető oldalán a 35-ös kilométernél egy műszaki hibás kamion vesztegel a külső forgalmi sávban, így itt csak a belső forgalmi sáv járható.

Baleset miatt lezárták az M3-as bagi felhajtóját, nagy torlódás alakult ki - közölte Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfőn az MTI-vel. Két, Budapest irányába tartó személygépkocsi ütközött és a balesetben ketten könnyebben megsérültek - mondta Karsay Kornél.

Kamionstop

Lezárták a havazás miatt a kamionforgalom elől a 82-es út egy szerpentines szakaszát a cseszneki vár közelében - tájékoztatta az MTI-t hétfő reggel a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Kálmán Gabriella közölte: az intézkedés célja, hogy a csúszóssá vált úton esetleg keresztbeforduló nyerges vontatók megakasszák a teljes forgalmat. A kamionokat Gic felé, alsóbbrendű utakra terelik.

A havazás miatt eddig csak kisebb, koccanásos balesetek történtek a megyében. Több helyütt viszont az autópályára fel- vagy onnan lehajtó kamionok megcsúsztak, és forgalmi akadályt okoznak. A Magyar Közút Zrt. győri ügyeletén azt közölték az MTI érdeklődésére, hogy megyeszerte lassítja a forgalmat a havazás, de járhatatlan út nincs Győr-Moson-Sopronban.

Kora délután a 2-es főúton a Nógrád megyei Parassapusztától újra elindulhatott a teherforgalom a Pest megye felé - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Dankóné Nagy Éva elmondta: a havazás miatt reggel 8 órától szüneteltette a teherforgalmat a rendőrség; a személygépkocsik zavartalan haladása, valamint a közútkezelők munkavégzése miatt félreállították a tehergépjárműveket. Az útszakaszon a forgalom helyreállt, így most már mindkét irányba zavartalanul haladhat.

Lezárták a kamionok előtt a szlovén és a horvát határátkelőket

Lezárták a horvátországi és a szlovéniai határátkelőket a kamionok elől a szomszédos országok hatóságai - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke. Nothoff Ingrid közölte: a kamionok nem léphetik át sem kifelé, sem befelé a magyar-szlovén illetve a magyar-horvát határátkelőket. A személyforgalom előtt továbbra is nyitott minden határállomás.

Áll a forgalom a 10-es úton Solymárnál

Áll a forgalom a 10-es úton Solymár közelében egy szalagkorlátnak ütközött kamion miatt - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Kisdi Máté elmondta, az út mindkét oldalán áll a forgalom, hosszú kocsisor alakult ki.

Délután egy óra körül a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy megindult a forgalom a 811-es úton Alcsútdoboznál, ahol korábban árokba csúszott egy kamion. Kiss Z. Edward elmondta: befejeződött a műszaki mentés, így a rendőrség megszüntette az útlezárást.

Nem várható gyors javulás

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a havazásban érintett helyeken a legmagasabb készültségi fokozatban dolgozik. A munkák elvégzéséhez a társaság a saját gépparkján kívül bérelt gépeket is rendelt az utakra, a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákban jelenleg több mint 350 gép dolgozik, emellett a közútkezelő szakemberei is 12 órás váltásban látják feladataikat.

Bár a hó eltakarítását folyamatosan végzi a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a nagy intenzitású havazás miatt a munkák elvégzése rendkívül idő- és energiaigényes, ezért míg nem szűnik meg a havazás, nem várható gyors javulás a közlekedésben.

A télies útviszonyokra való tekintettel a társaság arra kéri az autósokat, hogy fokozott figyelemmel és megfelelően megválasztott sebességgel vezessenek és csak a téli közlekedésre megfelelően felkészített gépjárművekkel induljanak útnak, utazás előtt pedig mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról. Friss információkat a társaság Útinform szolgálatától a 06-1-336-2400-as telefonszámon, valamint a cég megyei ügyeletein kaphatnak.