Az olaj világpiaci ára a jelentős túlkínálat miatt továbbra is nyomott maradhat, ami - a szintén erős túlkínálat mellett - segít féken tartani, illetve tovább gyengíteni az üzemanyagok árát. A drágulás irányába ható kockázati tényezőt egyelőre nem látnak a Napi.hu által megkérdezett szakértők.

Idén, de még a jövő év elején sem száll el az olaj ára az Erste Bank olajipari elemzője szerint. Pletser Tamás a következő 12 hónapra a jelenlegi vagy az alatti jegyzéseket vár. Ennek oka, hogy míg a keresleti oldalon a fékező kínai gazdaság jelent korlátot, addig a kínálat masszívan nő: az USA nem konvencionális kitermelése bővül, Irán visszatérhet a piacra és a OPEC sem szűkíti a termelést. Igaz, ha beindul a Fed kamatemelése, a dollárerősödés euróban és forintban számolva némi drágulást indukálhat.

Nyersanyagoldalról tehát nemigen fenyegeti drágulás az üzemanyagokat, de hasonló a helyzet az adóknál is. Az üzemanyagokat terhelő, amúgy is magas adóknál Pletser nem vár további emelést, hiszen a költségvetés nincs veszélyben.

Akár húszforintos esés is benne van a pakliban

A jelenleg rekordszinten lévő finomítói árrés - vagyis az olaj és a késztermék ára közötti különbség - süllyedésnek indulhat. Ez a negyedik negyedévben a szokásos szezonális tényezőkkel magyarázható, hosszabb távon pedig - miután az alacsony árak "felfuttatták" a keresletet - az új finomítói kapacitások belépésével folytatódhat. Az elemző ezzel együtt 2016-ra még magas marzsokra számít, amit erodálhat, ha az olaj ára elindul felfelé.

Mindent egybevetve az Erste elemzője szerint a hazai üzemanyagárakban további 10-20 forintos csökkenés "bőven benne van" - ezen belül a benzin viheti a prímet, mert ott különösen magas a finomítói árrés.

Hasonlóan látja a helyzetet Barta Judit, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezető igazgatója, aki szerint változatlan dollár/forint árfolyammal számolva egészen október végéig kitarthat az üzemanyagárak csökkenése, és utána is csak mérsékelt drágulás valószínűi. A szakember a Napi.hu-nak elmondta: szeptember végéig a benzin literenkénti ára még 20, a gázolajé 12-15 forinttal is apadhat, amivel az üzemanyagárak megközelítik az olajármélypont idején kialakult szinteket.

Ez azt jelenti, hogy a gázolaj literenkénti átlagára 330-340 forint közötti, a 95-ös benziné pedig a 350 forint alatti tartományba süllyedhet.

Csúcson az üzemanyag-készletek

Az üzemanyagok árát Európában részben az olaj áresése húzza lejjebb. A Brent jegyzése egyértelműen a túlkínálat hatására csökkent - olvasható a GKI Energiakutató hírlevelében -, ugyanis mind az OPEC-, mind az északi-tengeri, mind az amerikai kitermelés rekordokról számolt be. Ráadásul az amerikai nyári autózási szezon miatti keresletnövekedés megáll, s ez további többletet generálhat a kőolajpiacon.

Július végén a pénzügyi befektetők jelentős mértékben csökkentették a hosszabb lejáratokra vonatkozó eladási opciójukat, a következő héten meg rekordmagasságú összegeket fektettek be - az elemzők a várható árcsökkenés miatt értetlenül nézik ezeket a folyamatokat. Az amerikai kőolajfúrások száma a múlt héten hattal emelkedett, azaz a mérséklődő árak és bővülő kínálat mellett a palaolaj-kitermelők további kínálati bővítés mellett döntöttek.

Az üzemanyagárak csökkenésében jelentős szerepet játszanak az óriásira duzzadt készletek is: az európai raktárakban történelmi csúcsot döntött a tárolt mennyiség, a gázolajnál már a téli minőségű üzemanyagot/fűtőanyagot raktározzák. Igaz, a kontinensen nem mindenütt csökkentek egyforma mértékben az árak: a déli, nagyobb és a szerényebb északi mértéket az is magyarázza, hogy a Rajna vízszintje igen alacsony, ezért az üzemanyag-szállító hajók csak félig feltöltve mehetnek, mindez a költséget növeli és az ellátást lassítja. A földközi-tengeri piacra - ami a Mol Nyrt. árképzésénél is irányadó - eközben egyre több üzemanyag érkezik, így ott tempósabban csökkennek az árak.