"A biztonságos közlekedéshez elengedhetetlen, hogy mindig a megfelelő abronccsal közlekedjünk, hiszen ez adja a kapcsolatot a jármű és az úttest között, és ez négytenyérnyi felület mindössze. Sok múlik ezen, hogy meg tudunk-e állni, be tudjuk-e venni a kanyart" - mondta Kiss Csaba, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság főtitkára tavaly júniusban, amikor szúrópróbaszerűen vizsgálták a fent lévő gumikat. A meleg idő ellenére akkor az autósok nem kevesebb mint 26 százaléka használt továbbra is téli gumit, további 7 százalékuk pedig valamilyen, a tesztek alapján kompromisszumos megoldásnak tekinthető négy évszakos abroncsot alkalmazott.

Az AKH szerviz közleményében arra figyelmeztet, hogy tíz helyszínen több mint 100 ezer autós keresi fel ezekben a hetekben a cég központjai. Húsvét után elindul ugyanis a tavaszi abroncs csere időszaka. A hideg, szeszélyes márciusi időjárás miatt idén is később kezdik az autósok téli abroncsaikat nyárira cseréltetni. Az Abroncs Kereskedőház előrejelzése szerint a csúcs április közepén várható, így érdemes előre időpontot foglalni.

A 2013-as márciusi nagy havazás óta minden tavasszal lényegesen óvatosabbak az autósok és hetekkel későbbre időzítik az időszakos kerékcserét - idézik a közleményben Tiszay Árpádot, az Abroncs Kereskedőház kereskedelmi vezetőjét. A vállalat partnereitől beérkezett információk alapján elmondta: a szeszélyes időjárás az ország szinte egész területén megfontoltságra késztette az autósokat, így várhatóan húsvét után egyszerre indul el a szezon keleti és nyugati országrészekben is. Ennek csúcsa április közepére várható és május első heteire enyhül a szervizekre helyeződő nyomás. Az abroncsszektorban is tapasztalható szakemberhiány miatt előfordulhat, hogy akár egyhetes, tíznapos várakozással is számolniuk kell az ügyfeleknek.

Az elmúlt években már jelentős javulás érzékelhető a szezonális kerékcserék területén. Míg a pénzügyi válság idején az autók egy részén különféle okokból nyáron is téli gumikon közlekedtek, ma már szerencsére ez egyre kevésbé jellemző. A nyári abroncs más összetételű kompozit anyagból áll, mint a téli, hiszen arra tervezték, hogy az 50-60 fokosra hevült aszfalton se kenődjön. A nyári melegben hamarabb elkopik a téli szett és akkor hamar megint abroncsokat kell venni. Ami a legfontosabb, hogy egy jó minőségű nyári abronccsal felszerelt autó fékútja közel harmadával is rövidebb lehet, mintha téli abroncs feszülne a kerekeken.

A fotó forrása: AFP.