Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Bűncselekményt követ el, ha a közlekedési balesettel érintett jármű vezetője a helyszínen nem áll meg, illetve eltávozik, mielőtt meggyőződne arról, hogy valaki megsérült-e - figyelmeztetnek a Police.hu-n.

A KRESZ előírása szerint közúti baleset esetén a jármű vezetője - függetlenül attól, hogy ki okozta a balesetet - köteles azonnal megállni, a sérültek részére segítséget nyújtani, és az esetleges további balesetek elkerülése érdekében minden tőle telhetőt megtenni.

Személyi sérülés esetén a rendőrséget haladéktalanul értesíteni kell, és a lehetőségekhez képest gondoskodni kell a nyomok megőrzéséről.

A helyszínt csak az intézkedő rendőr engedélyével szabad elhagyni.

Személyi sérülésnek minősül már az is, ha az érintettek közül valaki fájdalomra, mozgási nehézségre vagy rosszullétre panaszkodik

- hangsúlyozzák.

Fokozottan körültekintőnek kell lenni akkor, ha a baleset résztvevője gyerekkorú, hiszen ő még - főleg az ijedtség miatt - fel sem tudja mérni, hogy valójában megsérült-e, illetve hajlamosak eltitkolni fájdalmukat. Ezért törekedni kell arra, hogy a szülő megjelenjen a helyszínen.

A cserbenhagyás egy évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Súlyosabb a helyzet, ha valaki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült, vagy olyan személynek, aki élete, testi épsége közvetlen veszélyben van. Ilyenkor segítségnyújtás elmulasztása vétségét követ el, ami alapesetben két évig, avagy a sérülés súlyosságától függően akár 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

A kép forrása: Police.hu