Charles Michel Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, valamint Sanna Marinnel, az unió soros elnökségét betöltő Finnország miniszterelnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, az európai országok készen állnak a nyitott kérdések lezárását célzó tárgyalások folytatására - írja az MTI.

A megbeszélések alkalmával az EU védelmezni fogja az unió, tagállamai és lakói érdekeit, ugyanakkor mindent megtesznek annak érdekében, hogy a legszorosabb együttműködést tartsa fenn az Egyesült Királysággal.

Az uniós csúcs zárónyilatkozatát idézve hangsúlyozta, az Európai Tanács elkötelezett amellett, hogy a brit kilépés megállapodással, rendezett módon történjen. Olyan eredményt kell elérni, ami megfelel az EU érdekeinek és annak a célnak, hogy az minden tagállam számára igazságos és méltányos, és polgáraink érdekeit szolgálja.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke "nagyon rövid, nehéz, és kihívásokkal teli időszaknak" nevezte az Európai Unió és Nagy-Britannia előtt a január végén esedékes brit EU-tagság megszűnését (Brexit) követő, jövő év végéig tartó tárgyalási folyamatot.

Kijelentette, noha az Egyesült Királyság várhatóan hamarosan unión kívüli országgá válik, az Európai Bizottság tárgyalói a lehető leggyümölcsözőbb kapcsolatok kialakítására fognak törekedni a szigetországgal a februártól kezdődő tárgyalások folyamán.

"Készen állunk arra, hogy kapcsolatunk az Egyesült Királysággal a következő szakaszába lépjen".

Azt is kijelentette, hogy az EU-nak három célja lesz az Egyesült Királysággal folyatni tervezett jövőbeli kapcsolatokról szóló tárgyalások során a kereskedelemre vonatkozóan: "zéró vám, zéró kvóta és zéró dömping".

A középpontban kereskedelmi megállapodás mellett sok más terület is van. Az EU elsősorban olyan kérdésekre fog összpontosítani, amelyek a gazdaság szempontjából kritikusak, ha mégsem nem születik megállapodás - mondta.

A jövőbeli kapcsolatokról szóló tárgyalások vezetésére továbbiakban is Michel Barniert nevezi ki - mondta Von der Leyen.
Sanna Marin elmondása szerint, hogy a péntek délelőtt tartott euróövezeti csúcstalálkozó alkalmával a tanács megvizsgálta és megfelelő mértékűnek találta a gazdasági és monetáris unió elmélyítése terén elért eredményeket.

Elmondta, a tagállami vezetők megbízták az eurócsoportot, hogy folytassa az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) reformcsomagjával, valamint a bankunió további megerősítésével összefüggő munkát. Valamennyi rendelkezésre álló eszközökkel erősíteni kell az euró nemzetközi szerepét, arányban az unió globális gazdasági és pénzügyi súlyával.