Az ÁSZ megállapította, hogy a hivatal az informatikai terület irányítási rendszerét és belső kontrolljait, valamint a működéshez szükséges szervezeti kereteket és szabályzatokat kialakította. Ugyanakkor az informatika területre vonatkozó belső kontrollrendszer és belső ellenőrzés működtetéséről, valamint az informatikai terület összehangolt irányításáról nem gondoskodott - írta közleményében az ÁSZ.

A számvevők szerint a NAV ellátta az e-kereskedelemmel kapcsolatos adóhatósági feladatok hazai e-kereskedőkkel kapcsolatos ellenőrzési feladatait. Kockázatkezelését és ellenőrzéseit ugyanakkor a más EU-tagállamban letelepedett, távolról is nyújtható szolgáltatást nyújtó adózókra nem terjesztette ki.

Az ÁSZ megállapította, hogy a k+f kedvezményekkel kapcsolatos feladatokat a NAV a társasági adóztatással összefüggő folyamatain belül látta el, amely feladatellátás az ellenőrzött időszakban szabályszerűen, megfelelő informatikai támogatás mellett történt - írta az ÁSZ.

A NAV ellátta az adók módjára behajtandó köztartozásokkal kapcsolatos feladatait, az ehhez szükséges belső szabályozó eszközöket, szervezeti kereteket kialakította, a végrehajtás során azonban nem tartották be a jogszabályban előírt határidőket. A hivatal szakmai feladatellátását és a belső kontrollok működését informatikai rendszerek támogatták, de azok nem biztosították a feladatellátás folyamatában a határidők és a feldolgozás teljes körűségének kontrollját - áll a számvevők közleményében.

Az ellenőrzés a NAV vezetőjének (Tállai András) fogalmazott meg négy javaslatot, amelyekre az érintettnek a jelentés kézhezvételét követő harminc napon belül intézkedési tervet kell készítenie.