Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Matolcsy György kiemelte: a jegybankban jelenleg úgy látják, hogy a jövő évtől is elérhető az évi 2,5 százalék körüli dinamikus bővülés. Rámutatott, hogy a 3 százalékos inflációs cél elérésével összhangban ennek támogatása lesz az MNB központi célja, eleget téve az elsődleges, törvényileg előírt jegybanki feladataiknak.

Az MNB elnöke emlékeztetett arra, hogy a jegybank kamat­­csökkentési ciklusa és az önfinanszírozási programja jelentősen hozzájárult az állampapír-piaci hozamok eséséhez. Ebből fakadóan az államháztartás kamat­megtakarítása 2015 végéig meghaladja az 550 milliárd forintot ahhoz képest, mint ha a hozamok a 2012. augusztusi szinten maradtak volna.

"Ha csak az idei évet nézzük, ez a megtakarítás elérheti a bruttó hazai termék egy százalékát, azaz a háromszázmilliárd forintot. Azt is érdemes megemlíteni, hogy a kamatvágási ciklus során az alapkamat 565 bázisponttal csökkent 2012 augusztusa óta, így a korábban előrejelzett jelentős veszteségekkel szemben az MNB 2013-ban és 2014-ben is 25 milliárd forintot meghaladó eredményt tudott elérni" - sorolta Matolcsy György.

Utalt arra: a hitelezést is bővíteni szeretné az MNB a vállalatok és a háztartások esetében is, folytatja az eddigi ösztönző intézkedéseit.

A jegybank elnöke fontos aktuális kérdésnek nevezte a hazai közgazdasági-pénzügyi oktatási rendszer minőségi javítását is. Mint mondta: a kormány kérésére, törvényi mandátumukkal összhangban indította el a jegybank ezen a területen a képzési programokat több vidéki és budapesti felsőoktatási intézménnyel közösen.

Kiemelte: nemzetközileg számos példát fel lehet hozni, így Angliában, Német­országban, Franciaországban teljesen bevett gyakorlat, hogy a felsőoktatásban vagy képzőközpontokon keresztül az ország nemzeti bankja hozzájárul a minőségi gazdasági-pénzügyi képzés elősegítéséhez. A mostani lépésekkel a magyar jegybank is rátért a nemzetközi útra - húzta alá Matolcsy György.