Az új ötszázas megjelenésével az idén befejeződött az új tízezres bemutatásával 2014-ben elindított bankjegycsere lényegi része, de a sokkal régebbi - már bevont, azaz a készpénzforgalomban már nem látható - bankjegyek miatt is fontos ez az év.

Pár hét van hátra

A tíz évvel ezelőtt - 1999 nyarán - bevont Széchenyi-portrés barna ötezres bankjegyről, az Ady-portrés lila ötszázasról és a Bartók-portrés zöld ezresről van szó, ezekért ugyanis már csak a Magyar Nemzeti Bank ad új bankjegyet. A barna ötezrest 2019. július 27-ig, a lila ötszázast és a zöld ezrest 2019. szeptember 1-ig lehet becserélni. A szóban forgó határidők lejárta után ezek a bankjegyek értéktelenek lesznek.

Milliárdokról lehet szó

Jelentős összegben lehet a lakosságnál a három bevont bankjegyből: a jegybank tavaly decemberben a Napi.hu szerkesztőségi blogjával, a Bukszával közölte: a lila ötszázasból 3 millió, a zöld ezresből 3,1 millió, a barna ötezresből pedig félmillió darab nem érkezett vissza a jegybankba.

Így az összérték akkor több mint 7 milliárd forintot tett ki. Fontos ugyanakkor, hogy ez az összeg alacsonyabb lehet, a jegybanknak ugyanis a megsemmisült, elveszett bankjegyekről nincs konkrét adata.

Megoldás

Ha valakinek van még lila ötszázasa, zöld ezrese vagy barna ötezrese, akkor kétféleképpen kaphat érte pénz. Egyrészt személyesen a jegybank Budapest V. kerület Kiss Ernő u. 1. szám alatti pénztárában cserélheti újakra.

A másik verzió, hogy a bevont bankjegyeket értéklevélben elküldi a jegybanknak a Magyar Nemzeti Bank 1850 Budapest címre. Ha pedig az MNB szerint a beküldött bankjegyek becserélhetőek, akkor azok ellenértékét postai úton vagy átutalással fizeti ki az érintetteknek.