A ma bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv számos adót érintő lépést tartalmaz. Ezek egy része már korábban is ismert volt, illetve a szakma által korábban felvetett gondolatok is visszaköszönnek. Ezzel együtt ágazati részérdekek, de új tervek is ismerté váltak - állapította meg Hegedűs Sándor, a BDO adóigazgatója.

A szociális hozzájárulási adó (szocho) további 2 százalékpontos csökkenése szinte borítékolható volt a korábbi időszak robosztus béremelkedés ismeretében. Kedvező, hogy ez a korábbi irány folytatódik tovább és fiókban maradt az egyszámjegyű személyi jövedelemadó (szja) koncepciója, így fennmaradt a célzottan a foglalkoztatás növelését támogató irány. Pozitív fejlemény, hogy nem sikkadt el a kiva adókulcsának további csökkenése sem, mely korábban is párban járt a szocho csökkenésével, ezzel továbbra is fenntartva a kisvállalati adó versenyképességét.

Az adminisztráció csökkentés keretében racionális lépés az egyéni járulékok összevonása, még úgy is, hogy bizonyos esetben ez akár pluszterhet is jelenthet. További egyszerűsítést jelenthetne a szocho és szakképzési hozzájárulás összevonása is. Szintén sokan fognak örülni az év végi adófeltöltési kötelezettség kivezetésének. Itt azonban még nem ismert, hogy ez egy lépésben, vagy a költségvetés helyzetének függvényében több lépésben fog-e megvalósulni.

Az eva kivezetése nem okoz meglepetést, hiszen tavaly decemberben lehetett azt utoljára választani, ami részben válasz volt az elmúlt évek folyamataira, mely szerint az evások fokozatosan áttértek más kedvezőbb adóterheket jelentő adózási formákra. Könnyen belátható okokból ez a csomag nem foglalkozik a kata mértékének emelésével, noha az egyre megkerülhetetlenebbé válik, a későbbi, előrevetíthető negatív társadalmi következmények miatt.

A szálláshely-szolgáltatók egyik szeme nevetni, a másik sírni fog még akkor is, ha első olvasatban a bejelentett 13 százalékpontos áfacsökkentés több előnyt ígér a 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájáruláshoz képest. Közelebbről nézve azonban az utóbbit a magánszemélyek számára szolgáltatók esetén az áfanyereség megnyerésével kompenzálni tudják azonos bruttó árak mellett, addig az üzleti turizmusra koncentrálók ezt csak áremeléssel fogják tudni kigazdálkodni. Csakhogy a turizmusfejlesztési hozzájárulás kiterjesztése szembe megy az adónemek és adóadminisztráció csökkentésének irányával - tette hozzá a szakember.

A fejlesztési adókedvezmények értékhatárainak csökkentése további lendületet adhat a beruházásoknak, igaz az ezzel járó adminisztrációs előírások egyszerre jelenthetnek költséget és kockázatot is a kis- és középvállalkozások számára.