Az arany hét nehéz esztendőn van túl, a 2011. évi csúcs után nagy lejtmenet jött - mondta Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója. Az ezüsttel pedig "még csúnyább dolog történt", hiszen a mai értéke jelentősen elmarad a korábbi években tapasztalttól.

Ma 77 uncia ezüstöt kell adni egy uncia aranyért, a normál érték 40-50 kellene, hogy legyen. Persze, mi a normális a tőzsdén? - emelte ki Juhász. Szerinte 2011. augusztus 2-a nagyon emlékezetes nap volt, ugyanis az S&P leminősítette az USA adósságot AAA-ról AA-ra. "Az aranykereskedelem ekkor leállt másfél napra, a kereskedők nem akarták egymásnak eladni a nemesfémet. Ez nagy jel volt arra, hogy csak a fizikai arany használható egy komoly krízis során."

Juhász elmondta azt is, hogy az USA 8300 tonna aranytartalékkal rendelkezik, ez pedig a legnagyobb készlet a világon. De mire elég ez? - tette fel a kérdést. A mostani alacsony kamatkörnyezetben 458 milliárd dollár kamatot az adósságra kellett fizetnie az amerikai államnak 2017-ben, így felmerül a kérdés, hogy meddig lehet a kamatot büntetlenül emelni. Ez azt jelenti, hogy az aranymennyiség arra sem elég, hogy egy évnyi kamatot ki lehessen belőle gazdálkodni.

Napi.hu

Ebben az sem segít, hogy az utóbbi időszakban ismét elkezdett emelkedni az arany árfolyama, mert Juhász szerint ez a folyamat akár hosszabb is lehet és elképzelhető, hogy régen látott szintekre emelkedik a nemesfém árfolyama. "Ebből a szempontból fontos lesz Kína szerepe, ahol folyamatosan, nagy mértékben nő az adósság, így kérdés, mennyire engedik majd a lakosság aranyvásárlását" - vélte a a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója.

Az aranybefektetés 2004-ben kezdődött itthon, a legerősebb évben 30 milliárdos volt a forgalom. Ez később a felére esett, ennek oka többek között az is, hogy az arany rosszul adózik Magyarországon, aki nyer rajta, annak 15 százalékot kell adóznia - emelte ki a szakember. Szerinte éppen ezért az államnak támogatnia kellene az arany kereskedelmét. "Ráadásul, mivel a bitcoin és egyéb kriptovaluták jönnek fel, ezért az aranykereskedőknek fel kell kötniük a gatyájukat" - tette hozzá.

Egy napon belüli 20 százalékos esés és emelkedés is jöhet

A blockchain technológiák során inverz transzparencia van: a klasszikus pénzügyi rendszerben a számlatulajdonosok a nyilvánosan elérhetőek és a tranzakciók a titkosak, míg előbbinél pont fordítva van - mondta Pajor Dávid, a Magyar Bitcoin Egyesület elnöke. A kriptodeviza klasszikus értelemben nem pénz, hanem az uniós bíróság bitcoin-meghatározása szerint egyfajta virtuális deviza, amit a szerződések fizetőeszközeként lehet használni.

A befektetési lehetőségekkel kapcsolatban elhangzott, hogy a bitcoin legnagyobb kihívója az ethereum, amelynek már 53 milliárd dollár a piaci kapitalizációja. Ugyanakkor az is igaz, hogy az árfolyamok jellemzően együtt mozognak, azaz, amikor esik a bitcoin, akkor esik a többi kriptovaluta is.

A bitcoin tavaly 20 ezer dollár környékén érte el a csúcsát, azóta viszont esett az árfolyam. Igaz, nem annyira, mint a nagy emelkedés előtti időszakban volt, így aki időben szállt be, az sokat keres rajta ma is. Pajor elmondta, hogy előre meghatározott mennyiségű bitcoin van és egy előre meghatározott ütemterv szerint kerül szétosztása - ez az úgynevezett bányászat. Ez előre dokumentált, meg is lehet nézni, hogy mik a számok - emelte ki a Magyar Bitcoin Egyesület elnöke.

Napi.hu

A tavalyi emelkedés oka, hogy egy japán kereskedelmi lánc elkezdte befogadni a bitcoint, de segítette a kereskedést az is, hogy amerikai alapok is fektethették a pénzüket kriptovalutákba. A karácsonyi, újévi időszakokban azonban a kereskedők realizálták a hasznukat, így nagyobb esés következett be. Múlt vasárnap is volt egy 20 százalékos esés, miután Dél-Koreában nagy mennyiségű kriptoeszközt loptak el. Ez az összes ilyen valuta árfolyamát beszakította, igaz, mára ismét emelkedett az árfolyam.

Magával a technológiával soha nem volt probléma, hogy ez megtörténjen, az kellene, hogy a felhasználók 50 százaléka összefogjon. A legnagyobb volumenű ilyen eset 2015-ben volt, amikor néhány másodpercre sikerült kis zavart okozni. Az, hogy feltörnek egy kereskedőt, inkább emberi mulasztás - mondta Pajor a kockázatokról.

A címlapképen Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója látható, forrása: Napi.hu/Horváth Balázs.