- Négy év alatt három elnököt "fogyasztott el" a BKIK. Elődje éppen csak egy évig állt a szervezet élén. Távozását többek közt Ön is szorgalmazta, de az elmúlt év végi küldöttgyűlésen nem tudták elmozdítani. Mi volt a baj Krisán Lászlóval?

- A gazdasági kamara alulról építkező szervezet, egyfajta kapcsolat a gazdaság és a nagypolitika között. Így ezt nem lehet úgy vezetni, mint egy részvénytársaságot vagy egy magáncéget. Itt beszélgetni és meggyőzni, nem pedig parancsolgatni kell. A kamarai elnöknek kell közvetítenie az egyéni és csoportérdekek között is, megállapodásokat és kompromisszumokat  szükséges kötnie - mindez kizárja az egyszemélyes vezetést. Elődöm több jó döntést hozott, kedvező folyamatokat indított el, de alapvetően nem értette a kamarai világ belső törvényszerűségeit.

- Ön egy meglehetősen népszerű "belépővel" startolt. Azt mondta ugyanis, hogy a kamarai adót - hozzájárulást - nem kell majd befizetniük azoknak, akik az elmúlt években elmulasztották ezt. Hogy képzeli ezt?

- Nem ezt mondtam, mert ezt nem is mondhattam volna. A félreérthetőséget korrigálta is az ezt közlő orgánum. Annyit mondtam csak, hogy körültekintően és humánusan igyekszünk kezelni a problémát. Nincs szó az elmaradt regisztrációs díj eltörléséről - két okból sem. Egyrészt több mint egymilliárd forintról van szó, amelyről nem lenne célszerű lemondani, másrészt a díj befizetéséről a kamarai törvény rendelkezik, és köztartozás módjára behajtható. Arról nem is beszélve, hogy mit szólnának a hozzájárulást időre, tisztességgel befizetők ahhoz, hogy a mulasztóknak elengedjük a tartozást? Ez abszurd helyzetet eredményezne.

- Úgy tudom, hogy az sem egyértelmű, hogy kinek és mennyit kellene befizetnie, vagyis a tartozások kamarai nyilvántartása is "lyukas".

- Kétségtelenül vannak itt is problémák. Hogy ezek közül csak egyet említsek: a kamarai hozzájárulást fizetők névsorát - fizetség fejében - a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarától (MKIK) kapjuk meg - , és sajnos valóban nincs még pontos listánk a hátralékkal rendelkezőkről. Az elmúlt években a tartozások ügyét lazán kezelték, de ezt a kérdést is le kell zárni, mégpedig hamarosan és tisztességesen.

- Érdemes erre ennyi energiát fordítani, nem lenne jobb tiszta lappal indulni Önnek és a BKIK-nak is?

- Ha a kamarai tagok és a vállalkozások látják, hogy a befizetett díjért minőségi szolgáltatást kapnak, akkor megéri beszedni az elmaradt pénzt. Az így befolyó milliókat - ez vállalkozásonként csak évi 5 ezer forint - a szolgáltató kamara beindítására fordítjuk és ezt szeretnénk megismertetni a tagsággal is. Az első udvarias levelet a közeljövőben már postázzuk.

- Ez azonban kevés a bizalmi válság megszüntetéséhez. Mivel kívánja megteremteni a működés átláthatóságát?

- Nem szeretném minősíteni elődjeim munkáját, de egyiküknek sem sikerült rendet teremteniük, és valóban, részben átláthatatlanul működött a szervezet is. Krisán Lászlónak voltak jó meglátásai és ötletei, ám ezek csak részben valósultak meg - vagy még úgy sem.

- Két évvel ezelőtt egy profi cég átvilágította a BKIK működését. Az általuk készített, úgynevezett MANTRAX jelentés azonban azóta sem kapott nyilvánosságot. Csupán arra volt jó eddig, hogy egyes részleteivel egymást revolverezzék a kamarai vezetők. Mikor hozza nyilvánosságra ezt?

- Nem egy MANTRAX jelentés van - vagy inkább volt -, hanem több. Érdekes módon éppen azok a részek maradtak ki az aktuális, közkézen forgó tanulmányból, amelyek az akkor hatalmon levő elnök és vezetők tevékenységét taglalták, kritizálták. Sőt már az első verzió is hiányos volt. Ennek ellenére feldolgozzuk ennek a megállapításait és lezárjuk ezt az ügyet is. A belső vizsgálatok most is folynak, és alakult egy független, belső auditiroda is erre, amely 2018 végéig lezárja a már folyó ellenőrzéseket és publikálja az erről készült jelentést.

- Ismét egy új szervezet.

- Nem erről van szó, sőt a szervezeti felépítést is egyszerűsítettük. A szervezeti ábra korábban 72 kockából állt, ez most 26-ra csökkent. A cél egyértelmű: a törvényesség helyreállítása. Ennek érdekében feltöltjük a most még hiányzó társadalmi vezetői pozíciókat: négy tagozatból ugyanis összesen harminc vezető hiányzik, valamint új alapszabályt, valamint új szervezeti és működési szabályzatot (szmsz) készítettünk.

- Krisán László néhány héttel lemondása előtt több feljelentést is tett a BKIK korábbi vezetőinek gyanús intézkedései miatt. Ezeket visszavonja?

- Nincs okom rá, és nem is tervezem. Ezeket végig kell vinni!

- Elődje az Ellenőrző Bizottság vezetőjét is menesztette, amely lépést Önök keményen bíráltak. Mi történt azóta?

- Elmérgesedett a helyzet a korábbi elnök és Szuhai Nóra, a bizottság elnöke között, emiatt eltávolították az ellenőrző szervezet éléről. Bírósági döntés született arról, hogy vissza kell helyezni posztjára. Az Ellenőrző Bizottság elnöke ugyan most Kemény Péter, de Szuhai is visszakerül ebbe a fontos testületbe tagként.

- Épp a MANTRAX jelentés és az Ellenőrző Bizottság kritizálta azt a kamarai gyakorlatot, amely egyfajta utazási irodaként működtette a BKIK-t. Olyan kirívó eset is volt, hogy 70 fős delegáció utazott ki egy kamarák közti szerződés aláírására Skóciába, de ugyanilyen létszámmal indult delegáció Indiába is.

- Ezek túlzó számok, de kétségtelenül volt egyfajta utazási láz a kamarában. Megesett az is, hogy az elnök és családja képviselte szervezetünket egy tárgyaláson. Ennek véget kell vetni és véget is vetünk. Az új szmsz megszigorította a hivatalos utak engedélyezését és a napidíjak elszámolását is.

És, hogy még jobban elszakadjunk a múlt rossz példáitól, eldöntöttük, hogy új prioritásokat határozunk meg a nemzetközi kapcsolatokban is. Nagyon fontos persze a távol-keleti, dél-amerikai piac is, de a német, orosz, szerb és V4-es kapcsolatok prioritást élveznek. A környező országokkal való hatékonyabb kapcsolat ugyanis erősítheti a magyar vállalkozások exportlehetőségeit, azok így könnyebben találnak partnert a régióban.

- A kamara megtisztulását Ön "ellenzékben" folyamatosan szorgalmazta. Még most is vannak olyan vezetők, akik korábban többször kompromittálták magukat, mégis posztjukon maradtak. Olyan példátlan eset is előfordult, hogy a Mandátumvizsgáló Bizottság vezetője az elnök családtagja volt, vagy hogy a rendkívüli közgyűlésre olyan vezetőt delegáltak, akinek nem volt küldő szervezete.

- Ilyen visszásságok valóban előfordultak, de az öntisztulás jelei már látszanak. Az egyik, Ön által is említett vezető egy sor megbízatásáról már lemondott és úgy tudom, hamarosan távozik az egyik fontos tagozat éléről is.

- Krisán Lászlót sokan Parragh László MKIK-elnök "emberének" tartották, lemondása pedig egy személyes küzdelem "eredménye" is lehet. Kamarai pletykák szerint a vegyépszeres Nagy Elek "embereként" Ön is részese volt a belháborúnak. Igaz ez?

- Kikérem magamnak azt a feltételezést, hogy bárkinek az "embere" lennék. A vállalkozást évtizedekkel korábban kezdtem és egy jól menő, a kamarától soha semmilyen megrendelést nem kapó céget vezetek a mai napig.

Az Ipari Tagozat elnökének néhány évvel ezelőtt hívtak és - mivel cégeket már fiammal közösen irányítom, - volt is kedvem a fizetéssel nem járó munkához. Dicsekvés nélkül mondom, hogy ez a tagozat lett a szervezet kamarai szervezet egyik legerősebb tagja. Miután megkerestek, hogy vállaljam el az elnöki megbízatást, az ön által említett Parragh Lászlóval és Nagy Elekkel is egyeztettem, de vérszerződést senkivel sem kötöttem.

A fotó forrása: N3 Kommunikáció