Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Novemberben jártak Budapesten az Európai Bizottság auditorai, akik 1200 milliárd forint összértékű közbeszerzést vizsgáltak meg nagyítóval a 2015 és 2017 közötti termésből. Úgy festett, nem vaktában választották a vizsgálni valót: akadt benne messziről bűzlő tanácsadói megbízás, a 34 kiválasztott projekt fele pedig olyan építési beruházás volt, amelynek a szerződéses ára rendre 20-70 százalékkal meghaladta a közbeszerzési felhívásban becsült értéket - írja a 24.hu.

Ezekből a konkrét esetekből próbálták megállapítani, megfelelő-e az uniós támogatású projektek hazai közbeszerzési rendszere, különös tekintettel az ellenőrzésre.

A napokban megérkezett az eredmény. A 24.hu brüsszeli forrása szerint:

  • a teljes intézményrendszer közbeszerzési ellenőrzési rendszere hármas osztályzatot kapott a négyfokozatú skálán. Ez azt jelenti, hogy nagy hibákkal, éppen csak működik a rendszer;
  • az Európai Bizottság az uniós támogatások egy részének megvonását, 10 százalék átalánykorrekciót javasol.

A 24.hu megkeresésére sem a magyarországi főellenőre, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (EUTAF), sem a Miniszterelnökség nem válaszolt az ügy részleteit illetően.

A portál viszont úgy értesült, hogy a javaslat nem vesződik a vizsgált projektekkel egyenként, nem dekázza, hol, mekkora szabálytalanság történt, és a támogatásból hány százalék megvonását látja célszerűnek. Olyan sok a hiba a rendszerben, hogy átalányt, 10 százalékos korrekciót javasoltak a bizottság szerint megbízhatatlan ellenőrzési rendszeren átfutott projektek mindegyikére.

Szakértők szerint legalább 100-150 milliárd forint közötti támogatásról lehet szó. Ezt a múlt év teljesítményéről hivatalosan közöltekre alapozzák. Csepreghy Nándor, a kancellária akkori miniszterhelyettese bejelentése szerint ugyanis 2488 milliárd forintot fizettek ki a nyertes pályázóknak 2017-ben. A becslés szerint ha ezeknek csak a 40 százaléka jutott túl a közbeszerzési procedúrán, akkor is durván 1000 milliárd forintnyi támogatást, 100 milliárd forintot érint a brüsszeli javaslat.

Képünk forrása: Pixabay