A Sándor-palotát sárga festékkel a hétfői tüntetésen megdobni próbáló Gulyás Mártont bűnösnek találta, és 300 óra fizikai közérdekű munkára ítélte a bíró a gyorsított eljárásban, csütörtökön kora délutántól estig tartó per végén hozott ítéletben. Az aktivista társtettesként követett el garázdaságot és rongálást a bíróság szerint. Ha Gulyás nem tudja teljesíteni a közmunkát, akkor fogházban kell letöltenie - írja az Index.

A másik vádlott, Varga Gergely szintén bűnös társtettesként elkövetett garázdaság és rongálás bűncselekményében. Az ítélet 200 óra közérdekű munka, ha ezt nem tudja önhibájából teljesíteni, akkor fogház.

Eddigi fogvatartásuk 12 óra közmunkának számítható be. 29350 forint költséget kell még ezen felül megfizetniük. Az indokolás szerint "az ügyész szóban előadott vádjával a tényállás nagyrészt egyező"- mondta Hornyák Szabolcs bíró. A bíró a vádlottak vallomását vette alapul, hiszen a cselekményt egyezően adták elő, és a részletektől is beszámoltak ők maguk. A bíró kitért az eddig ismeretlen harmadik személyre: eszerint csoportosnak minősítette a bíró az akciót. Hangsúlyozta, hogy Varga és Gulyás közösen cselekedtek, és "szándékegységben cselekedett a vádlottakkal a harmadik személy is."

A Sándor-palota jogszabályban műemléknek minősül, így a bíró szerint mellékes, hogy milyen a hozzáállásuk a vádlottaknak az épülethez. A bíróság azt az ügyészi álláspontot nem ismerte el, hogy 23 ezer forint kár keletkezett. A bíró szerint "nem meghatározott mértékű kárt okoztak az épületben."

Arról, hogy véleménynyilvánítás vagy bűncselekmény, amit tettek, a bíró azt mondta, a garázdaság fogalmát kimerítette Gulyásék cselekedete. A bíró szerint a kihívóan közösségellenes magatartásnak

  • kihívóan közösségellenesnek kell lennie,
  • erőszaknak kell lennie, és
  • másokban megbotránkozást kell keltenie.

A bíróság szerint mindhárom feltétel teljesült.

A bíró anélkül, hogy ez a vádirat része lett volna, kitért arra, hogy két rendőr arcára is fröccsent a vízbázisú festék, így a "vegyi anyag" szembe kerülve veszélyt okozhatott volna. Ellaposodott a tüntetés, vallotta Varga, ebből a bíró szerint arra lehet következtetni, hogy nem értett volna egyet mindenki a festékes akcióval mondta a bíró, mire a hallgatóság tüntetően kivonult. A bíró szerint súlyosbító körülmény, hogy sok mostanában a garázdaság. Enyhítő, hogy Gulyás bocsánatot kért a festékes rendőröktől. Vargánál a büntetlen előítélet az enyhítő körülmény.

Gulyás és Varga felmentésért fellebbezett, az ügyészség pedig az eredetileg javasolt felfüggesztett szabadságvesztés kiszabásáért. A vádlottak mindketten szabadon távozhatnak.

További részletek, nyilatkozatok az Indexen.