A törvény nagyon egyértelműen a CEU-t célozza és egy fontos amerikai-magyar intézményt fenyeget, ami aggodalmat kelt az Egyesült Államokban - mondta a Reuters szerint Hoyt Yee, az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára, aki többet közt a kelet-európai kérdésekért felelős.

A 444.hu által szemlézett anyag szerint Yee mindemellett kiemelte, hogy hazánk az USA fontos szövetségese marad. Sokatmondó, hogy a kérdés arra vonatkozott, hogy a lépés mennyire lökte közelebb Budapestet Moszkvához.

Az ügyben ez már a sokadik tiltakozás, korábban tiltakozott az amerikai külügyminisztérium és a nagykövetség is, míg tegnap az EU igazságügyi biztosa fejezte ki ellenérzéseit az üggyel kapcsolatban. Korábban egyébként tiltakozott többet közt Kofi Annan korábbi ENSZ-főtitkár és a tudományos élet számos kiválósága is.

Sőt, a Magyar Nemzet szerint részben a CEU-ügy miatt olyan mélypontra jutottak a magyar-német kapcsolatok, hogy elmarad a május 5-re tervezett berlini külügyminiszteri találkozó a V4-ek és Németország között.