Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Miután 2012-től Brüsszel nyomására megszűnt a kötelező kamarai tagság, a tagdíjbevétel több mint egyharmadával csökkent. Eközben sorra kapták a kötelező állami feladatokat, mint például a vagyonőrökkel, magánnyomozókkal szembeni panaszok kivizsgálása, amihez országos infrastruktúrát alakítottak ki és működtetnek, ezekhez azonban nem kaptak állami forrást - mondta Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke a lapnak.

Véleménye szerint az ország terrorfenyegetettsége, a vagyonvédelmi szakma piacán tartósan meglévő anomáliák törvénymódosítást sürgetnének.

A szervezet szinte semmi befolyása nincs a cégekre, amelyeknek - hivatalos adatok szerint - a 62 százaléka törvénysértően foglalkoztatja dolgozóit - sorolta ez elnök. Ez azt jelenti, hogy az ágazatban, amelyben az építőipar után a második legnagyobb a feketemunka mértéke, tízből hét dolgozót szabálytalanul foglalkoztatnak - olvasható a Népszabadságban.