Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Még mindig első helyen és ennek megfelelő részletességgel követik Dél-Koreában az elsüllyedt Hableány turistahajóval kapcsolatos információkat - mondta a hvg.hu-nak Eugenia S. Lee, Dél-Koreában élő magyar publicista.

Jelenleg azt várják leginkább az itteni emberek, hogy hétfőn sikerül-e lemerülniük a búvároknak a kishajóhoz, mert így kiderülhetne, vajon a holttestek a mélybe süllyedt hajótestben vannak-e - mondta. A távol-keleti kultúrában ugyanis különös jelentősége van, hogy akkor lehet eltemetni a szeretteiket, ha annak valamilyen maradványa megvan.

A hírek jellegében és így a közvéleményre gyakorolt hatásukban a magyar publicista szerint észrevehető volt egy váltás.

"Először még nagyon kevés információjuk volt, ugyanazt a pár tényt ismételgették, így a halottak, túlélők és eltűntek számát, de például még azt sem lehetett tudni, hogy a magyar személyzet is meghalt. Az elején így inkább azt ismételgették, hogy 'nem kapnak újabb információkat', és ezt úgy próbálták áthidalni, hogy Magyarországon élő koreaiakat próbáltak megszólaltatni. Így egy Budapesten tartózkodó diáklányt, aki elment fotózni a Dunához, aki - amúgy teljesen érthetően - a magyar rendőröket hiába kérdezte, neki nem adtak tájékoztatást arról, hogy mi történik.

Ő viszont ezen nyilván felháborodott, és még az első napon ezt hozták a dél-koreai tévében."

"Az is értetlenkedést váltott ki, hogy a Hableány hogy lehetett 70 évesen üzemben, mert ez itt elképzelhetetlen, de részletesen összehasonlították a Han folyón érvényes rendszerrel a tragédia körülményeit, miközben értelmezni próbálták ezeket. A Han folyó, pont mint a Duna Budapestet, kettészeli Szöult, ugyanúgy van rajta sétahajózás, csak jóval szélesebb. Korábbi problémák miatt viszont itt szigorú szabályok vannak, a riasztási és védelmi rend szerint 3 percen belül kell a helyszínre érniük a 24 órában rendelkezésre álló mentőcsapatoknak. Azt is összevetették, hogy az itteni előírások szerint a fedélzeten csakis mentőmellényben lehet tartózkodni, a hajó fedett részében viszont kizárólag e nélkül, és minden hajózó utasnak előzetesen kötelező oktatást kell kapnia. Mindenkit regisztrálnak is, hogy a különféle azonosítóikkal rögzítve számontartsák, ki tartózkodik a hajón" - mondta.

A diplomácia sem ment rendesen

A koreai csatornák feltűnően hallgatnak az együttérzés állami, illetve kormányzati jeleiről, nem kap hangsúlyt sem ennek kifejezése, sem ennek hiánya. A hvg.hu szerint ennek talán az is oka lehet, hogy a koreai döntéshozók, politikusok sem ostobák, szembetűnő, hogy nem jöttek beszámolók az ilyenkor szokásos diplomáciai gesztusokról, például "ahogy Orbán Viktor bemegy a kórházba a sérültekhez", de kint az is furcsán tűnhet fel, hogy nem ő kereste meg a dél-koreai elnököt a tragédia után, hanem ő hívta a magyar kormányfőt.